Megannyi előzetes után teljes egészében is leleplezték a Skoda új szabadidő-terepjáróját. A Kodiaq modern technikával és sok okos extrával érkezik. És nagy lesz. Nagyon nagy.

Korábban többször is megvillantotta már új modelljét a Škoda, a sok előzetes után pedig most végre lerántották róla a leplet. A Kodiaq a cseh márka legfontosabb típusa az utóbbi időben, hiszen a Yeti után ezzel lépnek be a középkategóriás szabadidő-terepjárók közé.

Mint minden Škoda, úgy a Kodiaq is a térkínálatával adja el magát. A 4,7 méter hosszú autónak 2,79 méteres a tengelytávja, és ez lesz a Škoda első hétszemélyes autója. A második üléssort 18 centis sínen tologathatod, attól függően, hogy nagyobb hátsó lábtérre vagy nagyobb csomagtérre van szükséged. A raktérajtó elektromosan nyílik, elég csak alálendítened a lábad.

A csomagtér pedig alapból is hatalmas. Öt ülés mögött akár 720 literes is lehet, a második üléssor előredöntésével pedig 2065 literes, sík padlójú rakteret kapsz. Sőt, ha a jobb első ülés támláját is előrebillented, akkor akár 2,8 méteres tárgyakat is szállíthatsz: nincs olyan IKEA-bútor, ami kifogna rajtad. Még hét személlyel is be lehet pakolni 270 liternyi cuccot. A Kodiaq pedig még ennél nagyobb dolgokkal is megbirkózik. Rendelhető hozzá kihajtható vonóhorog, és akár 2,5 tonnát is képes elhúzni maga után.

Mivel szabadidő-terepjáróról van szó, a nagyobb teljesítményű motorokhoz összkerékhajtás és automata sebességváltó is jár, a kisebbekhez mindez opció, és adaptív lengéscsillapítás is elérhető. Motorból a Volkswagen-csoport legújabbjait kapja a Kodiaq. Az 1,4 literes TSI 125 és 150 lóerős lehet, a 2.0 TSI 180 lóerővel jön, a 2.0 TDI pedig 150 és 190 lóerővel választható.

Okos megoldásai miatt is szeretheted a Škodákat, és a Kodiaq is fel tud mutatni jó néhány ügyes dolgot. A Superb után itt is találsz az ajtóból kihúzható esernyőt, de a hátsó fejtámaszra rögzíthető keret is ötletes, ami az alvó utasok fejét tartja egyenesben. Az ajtókból kipattanó védőperem pedig a rányitásos sérülések ellen véd.

Persze a többi modern extrát sem kell hiányolnod belőle: adaptív tempomat, sávelhagyásra figyelmeztetés, önálló vészfékrendszer, holttérfigyelő, dugóban araszolást segítő rendszer is van a fedélzeten, ahol 525 wattos Canton hifiből hallgathatsz zenét, a 4G-s wifivel internetezhetsz, a mobilt vezeték nélkül töltheted, de akár Apple CarPlay vagy Android Auto segítségével is kezelheted az érintőképernyőn.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés