A német legenda nagyságát jelzi az is, hogy milyen tisztelettel beszélt a versenytársairól.

A hétvégi Török Nagydíjon olyan dolog történt, amiről (sokáig) senki nem gondolta, hogy egyszer bekövetkezhet:

Utolérte Schumachert, Hamilton már hétszeres világbajnok!

Egészen hihetetlen, hogy beállították Michael Schumacher utolérhetetlennek tűnő rekordját.

2008-ban, amikor Hamilton első világbajnoki címét szerezte, megkérdezték az akkor már hétszeres világbajnok Michael Schumachertől, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy egyszer lesz majd valaki, aki annyira tud majd dominálni az F1-ben, mint amennyire ő, hogy Hamilton a meglévő világbajnoki címe után további hetet gyűjtsön? A német válaszolt:

„Azt mondanám, hogy egyértelműen igen. Senki nem gondolta, még én sem, hogy egyszer megdönthetem (Juan Manuel) Fangio öt világbajnoki címét számláló rekordját. De sikerült. Sőt, hétig jutottam. A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Én elég nyugodt vagyok azt illetően, hogy egy napon ez be fog következni, legyen az Lewis, Massa, Sebastian Vettel vagy akárki más személyében. Valaki a jelenlegi vagy jövőbeni mezőnyből képes lesz rá, de engem ez egyáltalán nem zavar.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Eközben...

Ezt gondolja Vettel a hetedik világbajnoki címét nyerő Hamiltonról

Vagyis a Forma–1 elmúlt évtizedének egyik legmeghatározóbb bajnoka a másikról.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés