Bernie Ecclestone szerint a Ferrari most kivételesen nem csak a levegőbe beszél.

Kiderültek az új motorszabályok, a Ferrari meg rögtön bedobta a hisztikártyát, vagyis ismét kiszállással fenyegetőzik. Az F1 korábbi atyaúristene, azaz Ecclestone szerint ezúttal érdemes komolyan venni a zsarolást:

„Ha nem tudnak nyerni, új szabályokat akarnak. Ha pedig olyan szabályok születnek, amik mellett a Ferrari küszködni fog és nem bírják pénzzel, le fognak lépni.”

Persze, szerinte nagyon nem kell ezzel foglalkozni, még legalábbis:

„Ha csak három-négy csapat maradna, tényleg tenni kellene valamit. De amíg ez nem történik meg, senki nem fog lépni semmit.”

Ecclestone ugyanakkor korábban elismerte, hogy „rengeteg olyan dolog történt az évek során a Forma–1-ben, ami a Ferrarit segítette győzelemhez”, vagyis akármi is lehet még ebből a kiszállósdiból.

Az tény, hogy a Ferrari, azaz az F1 legsikeresebb csapatának kiszállása eléggé érzékenyen érintené sportágat, az olaszok a Forma–1 hivatalos indulása óta még egyszer sem hiányoztak az F1-ből.

A Liberty Media törekvéseivel gyakorlatilag megreformálná a sportágat a rég nem látott népszerűség elérése érdekében:

Ezzel az új szabállyal mérföldkőhöz érhet a Forma-1

A cél az, hogy a kisebb csapatok is versenyképesek legyenek.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.