Ki mondta, hogy minden sportkocsinak ugyanúgy kell kinéznie? A Nissan most előállt a háromszög alakú sportautó újabb prototípusával.

2013-ban a Nissan ezzel a versenyautóval sokkolta a szuper-sportkocsikhoz szokott szemeket a Le Mans-i 24 órás futamon. Igen, a Delta Wing két első kereke szokatlanul közel került egymáshoz, ezért a fényszórók például a hátsó kerekek előtt világítanak.

A háromszög alakú versenyautóból pár éve egy sportkocsi-tanulmány is készült, a BladeGlider pedig hasonlóan furcsán nézett ki.

Most a Nissan előállt ennek a koncepciónak egy újabb prototípusával, ami az előzőnél kevésbé futurisztikus megjelenésű. 4,3 méteres hosszához képest mindössze 1,3 méter széles, így a vezető középen ül, két utasa pedig mögötte foglal helyet.

A versenyautókhoz hasonlóan a műszerek adatait a kormánykeréken is meg lehet nézni, a mellette lévő két színes képernyő pedig a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerák képeit közvetíti, azok ugyanis a jobb légellenállás elérése érdekében kerültek le a kocsiról.

Mivel a Leaf gyártójáról van szó, ezért természetesen elektromos hajtású a BladeGlider. A hátsó kerekeket egyenként egy-egy 177 lóerős villanymotor mozgatja, összesen 268 lóerős teljesítménnyel és 707 Nm nyomatékkal. Az 1300 kilogrammos sportkocsi így 5 másodperc alatt gyorsul százra.

Nem tudni bővebbet a BladeGlider jövőjéről, de sokat sejtet, hogy a Nissan három év után is továbbfejlesztette a prototípust, amelyet most a riói olimpia területén állítanak ki, egy másik példányát pedig már ki is lehet próbálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés