Az FIA reagált az elmúlt évek halálos baleseteire, és szigorítja a sportág biztonsági előírásait. A következő idénytől például – a csapatok határozott elutasítása ellenére – kötelezővé teszi a halo használatát. A szakemberek pedig nincsenek könnyű helyzetben.

A versenyzők nem örülnek a halónak, mert a pilótafülke fölé emelt védőkeret kissé zavarja őket a kilátásban, míg a Mercedes-csapatelnök Niki Lauda egészen más oldalról közelíti meg a dolgot, szerinte az F1 az ilyen intézkedésekkel csak sterilebbé válik és kinyírja saját magát”.

A Williams-csapat technikai főnöke, Paddy Lowe pedig technológiai oldalról nézi a problémát, ugyanis a fejvédő integrálás nem kis kihívást jelent számukra:

„Nagy feladat az autóra való felszerelés. Még mindig dolgozunk rajta, az integráció elég nehéz. Elég komoly terhelésekre kell felkészülni, szóval inkább a strukturális, mint aerodinamikai szempontból van hatása a dolognak.”

A haló használata a teljesítményre is hatással lehet majd:

„A fő kérdés az lesz, ki milyen hatékonyan képes megalkotni a terhelést elbíró rögzítéseket, mennyi tömeget jelent ez, hiszen minden a tömegről szól. Az aerodinamikai hatás kicsi, ilyen szempontból nem volt nagy kihívás, nem jár sok hátránnyal. Ebben is van egy kis játéktér, de nem sok.”

Ja, és nem kérünk bocsánatot a címért!

A Ferrari például így nézne ki a halóval egy dizájner szerint:

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.