Felipe Massa a végsőkig elmegy.
Felipe Massa egyre közelebb kerül ahhoz, hogy bíróság előtt csatázzon a hírhedt Crashgate-ügyben, amiben
82 millió dollárt, azaz mintegy 27 milliárd forintot követel kártérítésként
a Formula–1-es világbajnokságot szervező Formula One Managementtől (FOM), az FIA-tól és és a sportágat akkor irányító Bernie Ecclestone-tól.
A per középpontjában a 2008-as Szingapúri Nagydíj áll, ahol a Renault utasítására Nelson Piquet Jr. szándékosan törte össze az autóját, hogy győzelemhez segítse csapattársát, Fernando Alonsót. Mindez akkor történt, amikor Massa vezetett, ám egy balszerencsés bokszkiállás miatt – amit az ominózus balesete miatti biztonsági autós fázis alatt hajtottak végre – végül csak a 13. helyen végzett, és egyetlen ponttal maradt le a világbajnoki címről Lewis Hamilton mögött, aki akkor szerezte meg első bajnoki elsőségét.
A botrány ugyan 2009-ben napvilágra került, a jogi eljárást Bernie Ecclestone 2023-as interjúja indította el, amiben beismerte, hogy a vezetők, köztük ő maga és Max Mosley FIA-elnök már 2008-ban is tudtak a csalásról, de eltussolták az egészet, hogy elkerüljenek egy hatalmas botrányt. Röviddel ezen kijelentések után Massa bejelentette a jogi eljárás megindítását, aminek első meghallgatása egy hónap múlva, október 28-án lesz. Úgy tűnik tehát, hogy a brazil expilóta a végsőkig elmegy, ezt pedig meg is indokolta:
„A felelősségre vonás kulcsfontosságú a jövőbeli csalások megakadályozásában. Azok, akikre a sport tisztaságának védelmét bízták, súlyosan megszegték kötelességüket, és nem engedhetjük meg, hogy hasznot húzzanak saját visszaéléseik eltussolásából. (...) A végsőkig elmegyünk, hogy igazságos és méltányos eredményt érjünk el, magam, a brazíliai motorsport és az egész sportág érdekében.”
(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: