A brazil expilóta nem adja fel, elégtételt szeretne venni, és úgy tűnik, hogy előrelépést ért el.

2023 tavaszán Felipe Massa bejelentette, hogy jogi úton megtámadja a 2008-as Formula–1-es bajnokság végeredményét  – ha a bíróság az ő javára dönt, akkor a világbajnoki címet ő kaphatja meg, ami Lewis Hamiltonnak mínusz egy címet jelentene. A brazil expilóta azóta is kitartóan küzd az igazságáért, és úgy tűnik, hogy előrelépést ért el, ugyanis

a brit bíróság nemrég kitűzte az első meghallgatások időpontját, amikre október 28. és 31. között kerül sor, és ahol az FIA és a Formula One Managament (FOM) képviselőinek, valamint Bernie Ecclestone-nak is meg kell majd jelennie.

Massa fő célja, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíj eredményét érvénytelenítsék, mivel az bizonyítottan manipulált volt – Nelson Piquet Jr. szándékos balesete segítette Fernando Alonsót a győzelemhez. Bernie Ecclestone, aki kulcsszerepet játszott az ügyben, 2023-ban beismerte, hogy a vezetők, köztük ő maga is, tudtak a csalásról, de eltussolták az egészet.

Bár szakértők szerint kevés esély van rá, hogy Massa utólag megkapja a világbajnoki címet, az viszont valószínűbb, hogy pénzügyi kártérítésben részesül. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint viszont komoly zűrzavart okozhat az F1-ben, ha a brazilt nyilvánítanák ki 2008 világbajnokának Hamilton helyett.

(Forrás: Motorsport-total.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton nem a nyolcadik, hanem az első világbajnoki címére hajt

Képzavar? Maga a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton magyarázza meg.

Az FIA-elnök megnevezte, melyik országból várja az F1 12. csapatát

Mohammed bin Szulajm meg is indokolta, miért éppen onnan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve