A vadonatúj Supra premierje már csak napokra van, és aki az új mellé egy régit is szeretne a garázsába állítani, most figyeljen. Előkerült egy példány 1994-ből, ami még 12 ezer kilométert sem futott, és ennek megfelelően csodás állapotban van.

Egyre többet tudunk a Supra új generációjáról, a Toyota a végleges formáján kívül gyakorlatilag mindent megmutatott már róla.

Az új Suprára még várni kell, de a hangját már hallhatod

Csavard fel a hangerőt, rendesen kihúzatják a hathengerest.

Ha neked inkább az elődje tetszene, akkor a következő példány azonnal felkerül a kívánságlistádra. 1994-ben gyártották, és alig több, mint hétezer mérföldet futott, azaz 12 ezer kilométer sincs ebben a piros Toyotában, amit vajszínű bőrülésekkel szereltek, és annyira eredeti, amennyire egy így megkímélt 25 éves sportautó csak lehet.

A Suprának ezt a szériáját háromliteres, hathengeres, dupla turbós motorral szerelték, ami 320 lóerőre képes, hatfokozatú kézi váltóval és Torsen sperr differenciállal látták el. Még csak két tulajdonosa volt, de ők sem használták ki nagyon.

A gyári szőnyegeknek nem volt idejük megkopni, az abroncsok is eredetiek, a rádiója pedig a CD-kkel és a kazettákkal is megbirkózik.

Most a Bring a Trailer oldalán hirdetik, és a csodás állapotának felel meg az ára is, nem sokkal az aukció vége előtt 90 ezer dollárnál, 25 millió forint felett jár a licit.

Ha nem a gyári állapotú autók hoznak lázba, ez érdekelhet:

Bátran nekivágnál az éjszakának ezzel a Suprával

Hallgasd meg, hogyan szól a 600 lóerősre felhúzott Supra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés