Még a soknál is több milliárdot kell kifizetni egy Ferrari 250 GTO-ért, ami a világ egyik legritkább és legdrágább autója. Nem aprópénz, de ennél olcsóbb a 250 GT Berlinetta SWB, melynél egyesek szerint kevés jobb autó született a '60-as években.
Három fő cél volt a Ferrari 250 GT Berlinetta SWB tervezésénél, melyek közül az első az aerodinamikai hatékonyság, a második a kompakt karosszéria, a harmadik pedig az utazáshoz is ideális térkínálat volt. Ebben a projektben Giotto Bizzarrini, Carlo Chiti és az ifjú Mauro Forghieri mérnökök vettek részt, az ő művük a híres 250 GTO is.
Megalkották a '60-as évek egyik legjobban vezethető és legszebb autóját, mely alumínium karosszériával, stabil futóművel és erős motorral ütőképes volt a versenypályákon, Lusso változatban pedig ideális autó volt az Alpokon átvezető kanyargós szerpentineken. Többek között indult a Le Mans-i 24 óráson és megnyerte az 1960-as, valamint a '61-es és '62-es Tour de France Automobile versenyt.
1959-ben mutatták be a Pininfarina formatervű, Scaglietti karosszériás autót, mely versenyzésre és utazásra is tökéletes volt.
1960-ban acél karosszériával rendelte meg első olasz tulajdonosa a 2067-es alvázszámú 250 SWB-t, melyet aztán hét évnyi használat után a híres milánói Ferrari márkakereskedés tulajdonosának, Gastone Crepaldinak adott el. A '70-es évek végén Rob Lamplough versenyző és gyűjtő vásárolta meg az autót, aki GTO stílusú karosszériát készített rá. Az eredeti formáját, de már alumíniumból csak a '90-es évek elejére kapta vissza.
25 évvel ezelőtt 345 ezer angol fontot kértek az autóért, ami jól mutatja, hogy akkoriban már felfigyeltek rá, mekkora érték egy ilyen. Az eredeti karosszériája ugyan már nincs meg, de az autó ránézésre éppen olyan, mintha a gyárból gurult volna ki. Helyreállításának minőségét és az állapotát a Ferrari Classiche minősítés igazolja, így egész biztosan közel férkőzhet a 8 millió dolláros árhoz is.
Ezüst fényezése mellé merész vörös bőrkárpitozást párosítottak, melyben elképesztően jól mutat a háromküllős fakormány.
Ezt a fajta finomságot és eleganciát csak ekkoriban tudta az autóipar. Elég megnézni az egyszerű műszerfalat, melyet a gazdag műszerezettség díszít, valamint a bőrszoknyába öltöztetett váltókart és a hosszanti hurkás sportüléseket.
Motortere legalább olyan szép, mint maga az autó. 3,0 literes, 60 fokos hengerszögű Colombo V12-es motorját három dupla Weber karburátor eteti. 280 lóerős teljesítményét 7000-es fordulaton adja le és akár 268 km/órás sebességgel is repítheti az 1 tonna körüli Berlinettát.
Ez is érdekelhet: