A maranellói márka Hungaroringen aratott emlékezetes Formula–1-es győzelme emlékére adták ki a Ferrari legújabb limitált szériáját, és magyar ügyfelek vették meg a 296 GTB Assetto Fiorano Hungaroring összes példányát.

Sosem gondoltuk volna, hogy a Ferrarinak lesz egyszer egy olyan különkiadása, amit Magyarország ihletett, pontosabban a Hungaroring, de most ez az idő is eljött. A maranellói Ferrari Atelier által alkotott modell a 296 GTB még sportosabb, Assetto Fiorano változatára épül, mindössze öt példányt gyártanak belőle, és a Scuderia Ferrari diadalának állítanak emléket vele, amit 2004-ben a Magyar Nagydíjon értek el.

Michael Schumacher és Rubens Barrichello kettős győzelmet aratott a Hungaroringen az F2004-es versenyautójukkal, és ez történelmi pillanat volt a Ferrari számára.

A márka ugyanis ezzel sorozatban hatodik konstruktőri világbajnoki címét szerezte meg, ezt azóta csak a Mercedes tudta felülmúlni nyolc bajnoki címmel. Az F2004 egyébként is a Ferrari egyik legsikeresebb versenyautója volt, 20 versenyen 15 győzelemmel és 30 dobogós helyezéssel.

A Ferrari tervezői a versenyautó festéséből merítve egyszerű, mégis elegáns konfigurációt készítettek a 296 GTB-hez.

A Rosso F1 fényezést Bianco King részletekkel kombinálták az első légbeömlőkön, a tetőn, a küszöbökön és a hátsó részen. Az autó orrán lévő 1-es rajtszám pedig természetesen arra utal, amikor hosszú éveken keresztül Michael Schumacher és a Scuderia Ferrari toronymagasan uralták a Formula–1 mezőnyét.

A Hungaroringre való utalásokat a belső térben találjuk: a pálya körvonalát és a magyar zászló trikolórját hímezték a fejtámaszokba,

a különkiadás lényegét pedig a küszöbön lévő plaketten olvashatjuk. Megrendelték az autóhoz az egyébként opciós négypontos biztonsági öveket és a szénszálas anyagból készült kerekeket is, az Assetto Fiorano csomaghoz tartozó karbon elemekkel, egyedi lengéscsillapítókkal és Michelin Pilot Sport Cup 2 R abroncsokkal.

Nem változott a hajtáslánc, nem mintha szüksége lett volna rá, a 2,9 literes biturbó V6-os motor és az elektromos hajtás kombinált teljesítménye ezért továbbra is 830 lóerő. A 296 GTB Assetto Fiorano Hungaroring különkiadást még a Magyar Nagydíj idején mutatta be Budapesten a Ferrari, és nem kellett sokat várniuk arra, hogy gazdára találjanak az autók, a hírek szerint ugyanis mind az öt példányt magyar ügyfelek vették meg.

(Fotók: Ferrari, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Gyengébb az utcainál, mégis brutális a Ferrari 296 GT3-as versenyváltozata

Nem csak a hibrid rendszerétől szabadították meg a Ferrari 296-ost.

Spider változatban is itt a Ferrari hathengeres plug-in hibridje

Zöld rendszámot kaphat a 830 lóerős 296 GTS is.

V6-os plug-in hibrid sportautót mutatott be a Ferrari, itt a 296 GTB

Ha ilyen a downsizing, akkor olyan nagyon azért nem bánjuk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés