A Road & Track magazinban Queen Mary Ferrarinak nevezték, arra utalva, hogy a maranellói márka addigi legnagyobb és legnehezebb modellje, pedig a 365 GT 2+2 remek túrakocsinak bizonyult.
1966-ban készült el a Ferrari a Colombo-féle tizenkét hengeres motor újabb változatával, ahol a lökettérfogatot 4,4 literesre növelték, ami azt jelentette, hogy egy henger űrtartalma 365 köbcenti volt, így meg is kapták az ezzel a motorral szerelt új modellcsalád nevét. Az első az 1966-ban bemutatott 365 California Spyder volt, amit limitált számban gyártottak, ezt követte 1967-ben a 365 GT 2+2, ami a 330 GT utódjának számított.
A 2+2 üléses túrakocsi három centi híján öt méter hosszú, ezért szokatlanul nagynak számított a Ferrari akkori kínálatában.
Sokan a családi Ferrarinak hívták, de még szemléletesebb volt az amerikai Road & Track magazin, amely az 1969-ben megjelent tesztjében egyenesen Queen Marynek nevezte, utalva a több mint háromszáz méter hosszú, kétezer személyes óceánjáróra. Ez a név aztán rajta is ragadt a 365 GT 2+2-esen.
1580 kilogrammos tömegével nehéznek valóban számított akkoriban, de a teszteken kiderült, hogy ez nem számít,
320 lóerős motorjának nem esett nehezére a termetes túrakocsi mozgatása, aminek 245 km/óra volt a végsebessége. A prototípusát 1967-ben állították ki a párizsi autószalonon, és nem sokkal később indult a sorozatgyártása. A karosszériát a Pininfarina üzemében készítették, a dizájn is az itt alkotó Aldo Brovarone nevéhez fűződik.
1971-ig összesen 800 példánya készült el, ami kevésnek hangzik, pedig akkoriban a Ferrari teljes termelésének felét adta a 365 GT 2+2.
A képeken látható példány egész életét Európában töltötte, ami eleve ritkaság, mert a legtöbbet az Egyesült Államokba szállították. Az első tulajdonosa 1969-ben a nizzai kereskedésben örülhetett neki, erre utalnak a franciáknál akkoriban elterjedt sárga fényszórók. A Ferrari országúti óceánjáróját most a Bonhams aukcióján lehet elvinni 2-300 ezer euróért.
Ez is érdekelhet: