1926. június 24-én született Aldo Brovarone, akit már fiatalon is lenyűgözött a repülés világa és Olaszország piemonti textilrégiójában felnőve szinte egyenes út vezetett számára a textilipari karrierhez. A második világháború azonban megszakította tanulmányait, a németek pedig egy lengyelországi koncentrációs táborba szállították, melyet sikerült túlélnie.

Miután átvészelte a második világháború borzalmait, Aldo Brovarone egy hűtőgépgyártó cégnél lett tervező.

1949-ben Buenos Airesbe repült, ahol egy reklámcégnél helyezkedett el, majd dolgozott az Automotores Argentinos-nál. Négy év után tért vissza Olaszországba, ahol először prospektusokhoz készített illusztrációkat, aztán az autótervezés irányába fordult. Miután találkozott Battista Farinával, olyan tervezők mellett dolgozott asszisztensként, mint Francesco Salomone és Franco Martinengo.

Brovarone egyre feljebb lépett a ranglétrán, így a 60-as évekre már ő volt Carozzeria Pininfarina vezető formatervezője, a Torinói Autószalonon bemutatott Ferrari Superamerica II és a Peugeot 504 szedán változata már az ő nevéhez köthető. Ezek mellett az első Dino vagy akár a Lancia Gamma kupé is Brovarone munkája. Nyugdíjba vonulása előtt Pietro Camardellával dolgozott a Ferrari F40-esen.

Pontosan így néz ki egy klasszikus Ferrari a 60-as évekből, mint a 400 Superamerica Aerodinamico.

Egyenesen álló kerek fényszórói és a tojástartóként emlegetett hűtőmaszk is a korszak jellegzetessége, ahogyan a diszkrét ágaskodó lovacskás embléma a hűtőmaszkon és a kiegészítő fényszórók. A gépháztető lapos légbeömlőjét finom krómdíszek emelik ki, ahogyan az ablakkeretek és az ablaktörlő lapátok is elegánsan csillognak. Minden kiegészítőt úgy visel a Superamerica, mintha ékszereket hordana.

Fűzött küllős kerekei mögött négy tárcsafék lassítja az autót, melynek Pininfarina stúdiónál tervezett karosszériája nem véletlenül kapta az Aerodinamico nevet. Az övvonala enyhén lejtős, a kerékjárati íveket pedig elöl hangsúlyos élekkel emelték ki, melyek dinamizmust sugallnak. Az elvékonyodó és lekerekített hátsó pedig az aerodinamika akkori legfrissebb elvei szerint készült. Gyönyörű részlet a króm lökhárítóba integrált hátsó lámpa, valamint az összefűzött Ferrari és Pininfarina logó is.

Három darab, duplatorkú Weber karburátor eteti a 4,0 literes, Colombo V12-es motort.

7000-es fordulaton adja le 340 lóerős teljesítményét és közel 330 Nm nyomatéka van 5000-nél, a motorhoz pedig egy négyfokozatú, overdrive-os kézi váltó csatlakozik, melyet ezen a felújított autón kevlár kuplunggal szereltek fel. Hogy igazán élvezetes legyen a ritka veterán Ferrari vezethetősége, ezért a az eredeti Miletto lengéscsillapítókat Konikra cserélték. A kisebb módosítások ellenére a 400 Superamerica 2011 márciusában megkapta a Ferrari Classiche tanúsítványt.

1961-ben még világoskék bőrbelsővel készült el ez a Ferrari 400, de a restaurálás után már a sötétkék színhez remekül passzoló nyeregbarna Connolly bőrrel varrták az utasteret. A nevéből is sejthető, hogy ezzel a modellel az amerikai piacot célozták meg az olaszok, ezért a sebességmérő skálázása is mérföld/órás.

1961 novemberében Emanuele Rivetti vásárolta meg, majd a következő év végén már úton volt Amerikába.

Luigi Chinetti és Bob Grossman kereskedői hálózatán keresztül vásárolta meg az autót John Mecom, a texasi olajmágnás. Előtte azonban még Grossman kipróbálta az autót és kölcsön adta egy átfogó tesztre a Car and Driver magazinnak is, akik még prototípusként hivatkoztak rá. A teszt végül az 1963. áprilisi számában jelent meg, a kék 400-as pedig a címlapon szerepelt.

Tradicionális elemei és aerodinamikus karosszériája, valamint ritkasága igazi különlegességgé teszik a rövid tengelytávú alvázra épített Ferrari 400 Superamerica Aerodinamico-t, mely akár 3,5 millió eurót is megér.

Ez is érdekelhet: