Már a kamuflázs minta is elég arculcsapó látványnak számít egy Ferrarin, ráadásul ebben a veteránkorú 412-esben nem is az eredeti 12 hengeres motorja dolgozik, hanem valami más. Nagyon más.

A hetvenes évek elején bemutatott maranellói túrakocsi, a 365 GT4 utolsó evolúciója volt a nyolcvanas évek derekán a 412-es, amit eredetileg 4,9 literes V12-es motorral szereltek. De nem ezt a példányt, amit az előző tulajdonosa alaposan átalakíttatott, és hogy mindez azonnal szembetűnő legyen, a katonai járműveket idéző kamuflázs fóliát húzott rá.

1987-ben eredetileg még Grigio Ferro szürke színben gördült ki a gyárból ez a 412-es,

ami a Ferrarinál elsőként kapott blokkolásgátlót. Pininfarina jegyezte az ék alakú formát, és bár nem ez számít a legemlékezetesebb Ferrarinak, Jeremy Clarkson pedig egyenesen minden idők egyik legrosszabb autójának nevezte, mára mégis klasszikus lett belőle.

Már csak ezért is szentségtörésnek számít, ahogyan hozzányúltak ehhez a 412-eshez.

Az eredeti motorja helyére ugyanis a Corvette-ből is ismerős hatliteres V8-as került, ami egy 2005-ben gyártott Pontiac GTO-ból származik, hozzá hatfokozatú kézi váltót szereltek. A kormánykereket és a felniket is modern darabokra cserélték, de azért az eredetit is megtartották.

Mint az eladója mondja, a fóliával a saját ízlésére szabta a Ferrarit, ha pedig a vevőnek nem tetszik, egyszerűen leszedheti. Igaz, ennél azért több munkára lesz szükség ahhoz, ha a 412-est eredeti állapotába állítaná vissza. A típusból összesen 576 példány készült 1989-ig, amikor megszűnt a gyártása, a Ferrari csak évekkel később tért vissza a kategóriába a 456-ossal.

Ez is érdekelhet:

Pick-upot építettek a veterán Ferrariból, ami most eladó

Ha szükséged van egy melós autóra, de megadnád a módját.

Nem a legszebb Ferrari, de 150 milliót adtak érte

Még a rajongók sem biztos, hogy hallottak a Meera S-ről.

Keith Richards túladott egy alig használt veterán Ferrariján

Párizs utcáit járta vele 1985-ben, és azóta sem került bele sokkal több kilométer.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában