Jobban nem is időzíthették volna ennek a sötétkék Ferrari F355-nek az eladását, hiszen korábban Chris Rea is a tulajdonosa volt, úgyhogy most aztán végtelenítve szólhat benne a Driving Home for Christmas a kazettán.

1986-ban jelent meg Chris Rea egyik legismertebb slágere, a Driving Home for Christmas, ami azóta a karácsony előtti hetek elengedhetetlen nótája, és szinte biztos, hogy mire ezeket a sorokat elolvastad, már dúdolod is magadban. Csak azért vettük elő, mert épp karácsony előtt került eladósorba Chris Rea egyik korábbi autója.

Sötétkék gyöngyházfényezésével és krémszínű kárpitjával (olaszul minden jobban hangzik: Blu Scuro Micalizzato a szín neve) ez a ’95-ös Ferrari F355 Berlinetta stílusos választás volt a Ferrari-rajongó énekes számára, a hatfokozatú kézi váltójával és 3,5 literes V8-as szívómotorjával a vezetés szűretlen élményét adta meg neki. A teljesítményét pedig a motorvezérlés megpiszkálásával 400 lóerő közelébe növelték.

Számunkra egy kicsit csalódást kelthet, hogy ez a Ferrari jobbkormányos, de a yorkshire-i Chris Rea alighanem jobban járt vele. Ha az új tulaja is ezzel készül haza a családjához karácsonyra, akkor két dologgal kell számolnia:

magnó van benne, szóval vigyen magával kazettát, légzsák viszont egy sincs, úgyhogy vigyázzon magára.

Így született a Driving Home for Christmas

Mint sok más slágert, Chris Rea karácsonyi dalát is igaz történet ihlette. A karrierje kezdetén, a hetvenes évek végén még nemhogy Ferrarira nem futotta neki, de vonatjegyre sem nagyon, és egy téli napon, amikor haza kellett jutnia a londoni Abbey Road stúdiójából, a kiadójával pedig lejárt a szerződése, és nem fizették neki a hosszú utat, akkor a felesége ment érte a Minijével.

A nagy hó miatt lassan haladtak, és ahogyan nézte a többi autóst, akik szintén hazafelé tartottak, akkor jött a dal ötlete, amit tíz perc alatt írt fel az autóban heverő papírfecnikre. Nem akart karácsonyi dalt írni, arra pedig végképp nem számított, hogy ekkora sláger lesz. Nem is adták ki kislemezen, klipje sem készült, best-of válogatásról indult a világsiker felé vezető úton.

Chris Rea már a hetvenes éveiben jár, és egy interjúban úgy fogalmazott: ha tudná, hogyan kell slágert írni, minden héten írna egyet, de ez a dal egyszerűen csak megfogta az embereket, hiszen annyian járnak hasonló helyzetben, amikor karácsonyra hazautaznak – ehhez pedig a Driving Home for Christmas a tökéletes nóta.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés