A szupersportautókkal zsúfolt monacói utcákon talán már egy Ferrari F40-nel is csak akkor lehet feltűnést kelteni, ha lángol, de most egy kampány részeként mégis sikerült a figyelmet a maranellói szupersportautóra terelni.

Az 1987-ben bemutatott, és azonnal legendává vált Ferrari F40-ből összesen 1311 példány készült, és nem tudjuk megállni, hogy ne nézzük meg közelebbről újra és újra, amint eladósorba kerül egy. Most egy 1990-ben gyártott példányt mutatunk, aminek még hétezer kilométert sem mutat az órája, és természetesen rendelkezik az eredetiségét igazoló Ferrari Classiche tanúsítvánnyal.

Az érdekessége, hogy kriptovalutával lehet megvásárolni a luxustermékekre szakosodott Altr online piacterén, és hogy még nagyobb felhajtást csináljanak körülötte, daruval egy jachtra emelték.

A vörös Ferrari egyszerűen tökéletesen mutat a több mint ötven méter hosszú luxushajó helikopter-leszállóján, mintha eredetileg is oda szánták volna.

Az időzítés nem véletlen, éppen a Formula–1-es monacói nagydíj idején vonultak be a hercegség kikötőjébe a hajóra tett Ferrarival, ennél közelebb ugyanis nem is kerülhettek volna a potenciális vásárlókhoz.

Csekély futásteljesítményéből úgy véljük, hogy a száguldásra termett F40-ből továbbra is kiállítási tárgy lesz majd.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Altr - powered by Lucidao (@altr.trade) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Altr - powered by Lucidao (@altr.trade) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet:

A Ferrari F40, ami nem kellett a Forma–1-es világbajnoknak

Mostanra ez az egyik legértékesebb Ferrari F40.

Nézd meg ezt a Ferrari F40-est és álmodozz róla tovább

Még az amerikai szélességjelzőkkel és a buta lökhárítókkal is baromi kívánatos az F40-es Ferrari.

Kiderült, mi lesz a Monacóban lángoló Ferrari F40-nel

A képek alapján nem lesz egyszerű rendbe tenni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés