Sok más sportautó-gyártó után a Ferrari is bemutatta az első szabadidő-autóját, de egy kicsit másképpen értelmezték ezt a kategóriát. A Purosangue szerintük nem SUV, és a 12 hengeres motorjával tényleg elég izgalmasnak ígérkezik.

A Ferrari is beadta a derekát, és belépett a szabadidő-autók közé, ami korábban meghozta a sikert többek között a Porschének, a Maseratinak, a Lamborghininek és az Aston Martinnak is. Ezek a márkák jelentősen növelték az eladásaikat az SUV-jeikkel, de a Ferrariból nem lesz tömegmárka a Purosangue bemutatása után sem, ugyanis kijelentették, hogy az összes eladásuknak legfeljebb 20 százalékát adhatja majd, amire az ára is magyarázatot jelent.

Ne nevezz SUV-nek!

A bemutatón egyébként is tudatosan kerülték, hogy SUV-nek nevezzék az újdonságot, szerintük ugyanis a Purosangue az első ötajtós Ferrari, ami saját kategóriát teremtett. Flavio Manzoni vezető dizájner műalkotásról beszélt a formája kapcsán, az biztos, hogy karakteres külsőt kapott a Purosangue, amivel kiemelkedik a kategóriatársak közül. 4,97 méteres hosszával, 2,03 méteres szélességével és 1,59 méteres magasságával nem is kicsi.

A hosszú motorházfedelén kívül a karosszéria érdekessége, hogy az ajtók egymással szemközt nyílnak, ezért könnyebb beszállni a hátsó ülésekre, de a merevség érdekében megmaradt a B-oszlop is. A 3,02 méteres tengelytávon négy főre kényelmes utasteret alakítottak ki, az elektromosan feltáruló ötödik ajtó mögött 473 literes a csomagtér, ami ráadásul a hátsó ülések síkba döntésével bővíthető is. A Purosangue tehát az eddigi legpraktikusabb Ferrari.

12 hengeres szívómotor, semmi hibrid

A Purosangue motorja egy újonnan fejlesztett 6,5 literes szívó V12-es, mindenféle villamosítás nélkül, ami alaposan megdobta az érdeklődést az új Ferrari iránt. A motort ráadásul transaxle módra építették be, a GTC4Lusso összkerékhajtása mintájára egy plusz kihajtással az első kerekeket is hajtja 80 km/óra alatt, a nyolcfokozatú duplakuplungos sebességváltó pedig a hátsó kerekekhez került, amivel a tökéleteshez közeli 49-51 százalékos lett a súlyelosztás.

725 lóerős teljesítményével és 716 Nm nyomatékával a Purosangue éppen olyan gyors, mint a Ferrari sportautói, 3,3 másodperc alatt rajtol százra, 10,6 másodperc alatt a kétszáz is megvan, a végsebessége 310 km/óra feletti. A maximum nyomaték 80 százaléka már kétezres fordulat felett elérhető, a karbonkerámia fékekkel pedig a megállás is jól megy, százról 32,8 méteren képes állóra fékezni az elöl 22, hátul 23 colos kerekeket.

Egy kényelmes Ferrari a mindennapokra

A maranellói mérnökök nem tudtak csodát tenni, a Purosangue üres tömege több mint két tonna, de mindent megtettek annak érdekében, hogy ez ne legyen érezhető menet közben. A 296 GTB-hez fejlesztett legújabb menetstabilizálón kívül ezért megjelent a 48 voltos stabilizátor, ami elektromotorokkal tart ellen a kanyarokban. A futómű egyébként acélrugós, mert a Ferrari szerint a légrugóval nem lehetett volna ennyire gyors reakciókat elérni.

A Purosangue berendezése is érdekes, hiszen nincs középre került érintőképernyője, a vezető digitális műszeregységén kívül az első utas elé került a másik kijelző. Sőt, navigáció sincs, úgyis mindenki az okostelefonját csatlakoztatja majd erre a célra. A Ferrari már 2023 tavaszán szállítja az első példányokat, és az olaszul telivért jelentő Purosangue már csak azért sem lesz tömegcikk, mert az ára 390 ezer eurónál indul, ami 155 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Spider változatban is itt a Ferrari hathengeres plug-in hibridje

Zöld rendszámot kaphat a 830 lóerős 296 GTS is.

A világ legerősebb SUV-je az új Aston Martin DBX 707

Pontosabban a világ egyik legerősebbje, de a teljesítményére nem panaszkodhatsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában