Nemcsak a sokszáz lóerős sportautókat, hanem az elektromos hajtású városi kiskocsikat is lehet tuningolni, és erre mutat példát a londoni Kahn Design.

A Fiat nemrég mutatta be az új generációs, elektromos 500e sportváltozatát az Abarth emblémája alatt, de nem ez az egyetlen lehetőség a stílusos olasz mini mérgesítésére. A londoni Kahn Design ugyan jellemzően ennél jóval nagyobb luxusautókon dolgozik, de a műhelyükben készült 500-ast sem érdemes lesajnálni csak azért, mert apró.

Az 500ec Designio névre keresztelt alkotás alapját a Fiat elektromos kisautójának vászontetős kabrióváltozata adja.

A karosszérián a kétszínű, fényes és matt festés, a sportos, hátul diffúzoros lökhárító és a 25 milliméteres ültetés is sokat dobott, a különleges mintájú 18 colos könnyűfém kerekeket az olasz Fondmetal szállította.

A legérdekesebb része mégis az, milyen könnyen fel lehetett mérgesíteni az 500-ast

azzal, hogy kicserélték a motorházfedelét. A szériamodellnél a gépháztetőn folytatódik a nappali menetfény, amivel egyszerre menő és cuki a kis Fiat, míg a Kahn autóján a motorházfedelet a fényszóróra húzták, ezzel egészen ördögi külsőt kapott az autó.

Az üléseket a vevő kívánságára bőrrel vagy alcantarával kárpitozzák, akár olyan feltűnő színben is, mint a képeken, a kormánykerék karimája pedig szénszálas anyagból készült. A Kahn Design csomagja részletekben is rendelhető, tetszés szerint felöltöztetve vele az elektromos 500-ast, a gyári Abarth változat érdekes alternatívájaként.

Ez is érdekelhet:

Benzines hangon szól az elektromos Abarth 500e

Tudják az olaszok, hogy nehéz elengedni a morgós hangokat, ezért az Abarth 500e-nél akkor se kell lemondani róla, ha elektromos.

3+1 ajtós változatban is itt az elektromos Fiat 500

Jön egy kisebb hatótávú, de olcsóbb kivitele is.

Az eddigi legmenőbb Fiat 500 a legokosabb is

A Harman készítette hozzá a fedélzeti rendszereket.

És ezt olvastad már?
Az elektromos Volkswagenek ellenfele lenne a Zeekr
További cikkeink a témában