1943 májusában még javában zajlott a második világháború. Ebben az időszakban adott utasítást Hitler az oroszországi Kurszk melletti terület megtámadására, a kurszki csatában nagy lendülettel meg is indultak a németek, de végül a szovjetek jókor kezdtek masszív ellentámadásba, ezért fordult a kocka. Eközben a világ másik felén, a Michigan állambeli Grosse Pointe Shoresban Edsel Ford elveszítette a csatát a rákkal szemben. Mivel legidősebb fia, Henry Ford II a haditengerészetnél szolgált, ezért az öreg és beteg, sokak szerint már túlzottan is gyanakvó, nem beszámítható Henry Ford lett a vállalat vezetője.

Nehéz helyzetbe került a Ford a második világháború végére, Franklin D. Roosevelt elnök kormánya még az állami felvásárlást is fontolgatta, hogy bevonja a gyárakat a haditermelésbe.

1943 júliusában Henry Ford II leszerelt a haditengerészetnél és pozíciót kapott a vállalat vezetésében, de nem volt könnyű dolga, hiszen a Ford európai gyárai a háború alatt hatalmas károkat szenvedtek az amerikai értékesítési számok pedig hervasztóak voltak. Az öreg Henry Ford unokája komoly változtatásokat végzett a legfelsőbb vezetőknél, nagyapja belső körének nagy részét eltávolította a vállalatból, elismerve saját tapasztalatlanságát és megfelelő szakemberekkel, törekvő és kreatív fiatalokkal vette magát körül.

Két évvel később már Henry Ford II lett a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója, 1956-ban pedig tőzsdére vitte a vállalatot. A hatvanas években már megerősödött a Ford, még a Ferrari felvásárlása is felmerült, de végül Carroll Shelby-vel megépítették a GT40-est és elkezdték uralni Le Mans-t. Gyakran csak Hank the Deuce néven emlegették a nagyfőnököt, akinek irányítása alatt mutatta be a Ford a Mustang és a Thunderbird modelleket. Az évtized végére egyetlen európai Fordba integrálta a korábban egymással versengő brit és német leányvállalatokat, a hetvenes évekre pedig új gyárakat nyitottak Saarlouisban és Valenciában.

Sikeres újságírói karrier után egy stabilabb munkát keresett Walter Hayes, aki 1962 januárjában csatlakozott a brit Fordhoz. Már ebben az időszakban szoros barátságot kötött Henry Ford II-vel, aki az egységes európai Ford alapításakor az igazgatótanácsba is beválasztotta Hayest. Ennek kapcsán a Deuce egyre többet tartózkodott Angliában, egy birtokot is vásárolt Buckinghamshire-ben.

Egyre többet kellett utaznia a munka miatt, ezért egy idő után Henry Ford II már nem elégedett meg a helyi márkakereskedők által biztosított autókkal vagy a sofőrös megoldásokkal, hanem megkérte Walter Hayes-t, hogy adjon neki valami különlegeset és szokatlant. Ezt az automata váltós, barna színű Ford Escort RS2000-at készítették. Ebben a kombinációban kizárólag neki készült ilyen autó.

Nem volt ellenére a kézi váltó, de a biztonság kedvéért inkább építettek egy automata RS2000-et a Deucénak.

Ellentétben az első generációval, a második Escortot már nem a brit Ford, hanem az összevont európai részleg fejlesztette Brenda projektnév alatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy merőben új autót alkottak volna, mert a legtöbb mechanikai elem és a padlólemez is egyezik az első Ford Escorttal. Miközben a kortárs autók már tekercsrugósak voltak, az Escort továbbra is maradt a laprugós felfüggesztésnél, de sok kritika érte a helykínálat miatt is. Henry Ford II-nek természetesen olyan gépet raktak össze, hogy a lehető legkevésbé érezze meg az autó hátrányait, ezért az RS2000 csúcsváltozat lett az egyedi modell alapja.

Négyküllős alufelniken gurul, a karosszériát bronzbarna metálra fényezték, az utastérben pedig bézs bőrkárpit feszül a sportüléseken és az ajtókon, de még a szőnyegezés is világos a kétajtós Escortban. Árulkodó sárvédők 2.0 felirata, de a sportos matricák helyett egy belsővel harmonizáló csík fut végig az autón. Az RS2000 menetkészen nagyjából 1 tonnás, ezért vígan vitte 110 lóerős és 160 Nm nyomatékú Pinto négyhengeres. Ford a különleges autót 1976. június 8-án vette használatba NUF 617P rendszámmal.

Termetes volt és amerikai, de jó vezetőként pontosan tudta, hogyan is kell az emberekkel bánni, ezért a pletykák szerint tökéletesen be tudott illeszkedni a brit társadalom felső rétegébe is. A vidéki birtokról gyakran járt ki az automata váltós Ford Escort RS2000-rel Turville Heath-be, hogy újságokat vegyen vagy igyon egy kávét, de gyakran fordult az autó jellegzetes, dupla kereklámpás poliuretán orra a Bull and Butcher felé, ahol sörözött. A legtöbben szerénynek, udvariasnak és kedvesnek írták le Henry Ford II-t.

Két év után adták tovább az autót, de mindig vele együtt vándorolt a története is, ezért nagy becsben tartották. Átfogó restaurálás után most, valamivel több mint 44 ezer mérfölddel az órájában tökéletes állapotban van, épp olyan, ahogyan Henry Ford II is átvette 1976-ban.

Ez is érdekelhet: