Nincs 70 lóerő a Ford Fiesta Supersport, cserébe kevesebb mint 800 kilogramm, de sokkal érdekesebb, hogy ez a Ford Fiesta ST őse.

Nem véletlenül olyan népszerű még most is a 80-as évek, ami az autózásban is egy remek korszak volt. A Ford életében is meghatározó, hiszen ekkor születtek meg azok a modellek, melyeknek nevét mostanra kezdi elkoptatni a márka. Különösen az angol piacon voltak népszerűek a Fiesta, az Escort és a Capri sportosabb változatai, melyekből ebben az esetben igazán remek gyűjtemény alakult.

Ezek között is kiemelkedő darab a Ford Fiesta Supersport, ami ettől függetlenül nem erős és nem gyors.

1976 óta több mint húszmillió Fiesta készült, amivel ez a márka egyik legsikeresebb modellje. A Mini megjelenése után a Ford fontolóra vette egy kisautó fejlesztését, de annak költségeit túlzottan nagynak ítélték, ezért elvetették. Az olajválság azonban megváltoztatta az autózást, ezért szükség volt egy megfizethető és takarékos autóra. Ezért aztán négy évvel a megjelenése előtt hagyták jóvá a Fiesta fejlesztését, amivel egy időben olyan riválisok jelentek meg, mint a Fiat 127, a Renault 5-ös vagy a Volkswagen Polo.

Formatervét a Ghiánál dolgozó Tom Tjaarda dolgozta ki a Ford vezető formatervezőjének felügyelete alatt. A sajtó már egy évvel a premier előtt nagyon aktívan foglalkozott a Ford legkisebb modelljével, melyet aztán az 1976-os Le Mans-i 24 órás versenyen mutattak be. Mivel a Fiesta nevet a General Motors birtokolta, ezért majdnem a Bravo nevet kapta, végül a GM átengedte az itt típusnévként használt szót, valamint II. Henry Fordnak is ez volt szimpatikusabb.

Már az első perctől nagy reményeket és évi 500 ezer darabos gyártási kapacitást fűztek a Ford Fiestához.

Kezdetben a Fiesta több felszereltségi szinten is az 1,0 literes, négyhengeres motorral volt elérhető, melynek 40 lóerős teljesítménye épp arra volt elég, hogy elérje vele a 130 km/órás végsebességet. A Fordot azonban már ekkoriban is sokan fűzték össze a sportos autókkal és a remek vezethetőséggel, amiből nem maradhatott ki a Fiesta sem. A következő lépcső már az 50 lóerő körüli 1,1 literes változat, amivel a gyorsulás is sokkal közelebb kerül a 15 másodperces időhöz.

10 másodperc alatti 100-as sprintidővel és 170 km/órás végsebességével a Ford Fiesta XR2 jelenti az első generáció csúcsát. Az 1,6 literes motorral szerelt 84 lóerős változat bevezetése előtt azonban még tettek egy próbát arra vonatkozóan, hogy van-e létjogosultsága a sportos kisautónak.

Szúrófényekkel, látványos dekorációval és 1,3 literes Kent Crossflow motorral jelent meg a Fiesta Supersport.

Valódi kis hot hatch a Fiesta sportváltozata, amiben többről van szó a stílusnál. A fehér fényezésen végigfutó színes csíkok és a négyküllős, 13 colos alufelnik remekül állnak az autónak, ahogyan a műanyag aerodinamikai elemek is, de az igazi lényeg az 1,3 literes motorra szerelt duplatorkú Weber karburátor és a sportosabbra hangolt, alacsonyabban ülő futómű. Kevesebb mint 800 kilogrammot nyom a Fiesta Supersport, így már a 66 lóerővel is 12 másodpercnél kevesebb idő alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 150 km/óra feletti.

Nem spóroltak az extrákkal, amikor ezt az autót megrendelték, így a piros kockás szövettel és fekete műbőrrel kárpitozott beltérbe napfénytetőn át süt be a nap, és kazettás rádión szól a zene. Az ablakai színezettek, így egy forró nyári napon kevésbé melegszik fel az utastere, télen pedig a fűthető ablakok segítik a jég olvadását.

Hatalmas siker lett a Ford Fieta, de a Supersportból mindössze háromezer darabot gyártottak, melyeknek egy részét a félelmet nem ismerő önjelölt pilóták pusztították el, de sokat megevett már a rozsda is, ezért igazi ritkaság egy ilyen hibátlan állapotú autó.

Ez is érdekelhet:

Mindig is az egyik kedvenc kisautónk marad – a Ford Fiesta-sztori

47 év után véget ér a Fiesta pályafutása – elmeséljük a Ford kisautójának történetét.

A limitált szériás Escort RS Cosworth igazi finomság a 90-es évekből

Csak kétszáz darab készült a különleges Escortból.

Új arccal és erősebb motorral itt az átfésült Ford Fiesta

Még mindig ez lenne a legtöbb élményt adó kisautó?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés