Ha az Egyesült Államokban jársz, akkor nem hagyhatod ki, hogy bérautónak egy Mustangot kérj egy unalmas szedán helyett, és ha éppen a keleti partot tervezed bejárni, akkor lehetőleg legyen kabrió is. Most erre a célra tervezett egy különkiadást a Ford.

Még éppen csak magunkhoz tértünk attól, milyen szívdöglesztő lett az új Mustang Bullitt, máris itt a következő limitált széria, a California Special. Nem ez az első ilyen a típus történetében, már 1968-ban megjelent ezen a néven egy különkiadás, amit az előző két generációból is kiadtak.

Nézd meg a neves elődök tablóját:

Az eredetit teljesen fekete hűtőmaszkkal és az oldalán versenycsíkkal mutatták be, és ezeket viseli a vadonatúj modell is.

A hűtőrács közepéről oldalra került a musztángos embléma, rákerült a Performance csomag légterelője, és az ötküllős kerekek is egyediek. Belül a fekete bőr játssza a főszerepet, és a minőségi kabriózáshoz benne van a B&O Play hifi is, ami a Mustang egyik újdonsága.

A California Special alapját a GT adja, úgyhogy a motorja az 5 literes V8-as, méghozzá kézi váltóval, visszaváltásnál automatikus gázfröccsel.

Genfben megtudtuk, hogy a Mustang Bullitt nemcsak az amerikaiak kiváltsága marad, hanem Európában is rendelhető lesz, de nem biztos, hogy ugyanez a helyzet a California Special esetében. Ahhoz, hogy egy ilyen izomautó volánját forgasd, és átéld a kaliforniai életérzést, valószínűleg továbbra is a keleti partra kell utaznod, de ezt a filmet látva ez azért nem olyan nagy baj:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve