Tombolt a versenyszellem a rally B csoportjában a 80-as években, és ebből nem maradt ki a Ford sem, akik olyan radikális sportautót építettek a célra, mint az RS200.

Minden igazán kívánatos és értékes homologizációs változat ebben az időszakban született, a fejlődésük pedig egészen elképesztő. A sportág szabályrendszere a gyártóknak legalább kétszáz darab utcai autó megépítését írták elő, ezért aztán egészen szürreális autókra kerülhetett rendszám, mint a középmotoros és összkerékhajtású Ford RS200 Evolution.

Azonnal látszik a Ford RS200 arányain, hogy egyetlen percig sem volt szempont a mindennapi használhatóság. Az RS200-nak ugyanis kicsike kétszemélyes utastere van és nincs csomagtartója sem, mert ezt nem boltba menni tervezték, hanem versenyezni. A négyméteres autó sarkaiba szorítja a kerekeket a 2,54 méteres tengelytáv.
Éjszakai futamokhoz elengedhetetlen a kerek fényszórók között felsorakoztatott szúrófények, melyeket még ködlámpákkal is ki lehet egészíteni. Az RS200 arca nem a szépségre megy rá, hanem a funkcionalitásra, az orra pedig azért lehet ennyire lapos, mert a motorja az utastér mögé került.
Miközben az Audi, a Lancia és a Peugeot is nagyrészt olyan autókat készített, amik legalább halvány nyomokban hasonlítottak az utcai gépekre, addig a Ford RS200 nem titkolta, hogy versenyautónak született és nyerni jött. A kétszáz darabon felül további autókat raktak össze a Ford angliai üzemében, ebből az Evolution sorozatból származik ez az 1986-os RS200 is.
Két ordítóan piros Sabelt kagylóülés van az RS200 szürke és vak billenőkapcsolókkal teli műszerfalával szemben. A vezető előtt piros kormány rikít és a szokásos műszerek mellett ott vannak a kiegészítőműszerek is a középkonzol tetején. A berendezés minimalista, a szőnyegezés pedig tényleg csak azért van, hogy a civilizáltság látszata meglegyen.
Hosszában beépített, 1,8 literes, négyhengeres turbómotorja a B csoportos raliautóban 450 lóerőt és 490 Nm nyomatékot teker ki magából. Hozzá ötfokozatú kézi váltó csatlakozik és összkerékhajtás. Az utcai autókban ezt 250 lóerősre lőtték be, ebben viszont egy 2,1 literes, Ford BDT motor van 600 lóerővel, ami meglehetősen sok az 1,1 tonnás súlyhoz.
Felfüggesztése mind a négy keréknél kettős keresztlengőkaros és dupla tekercsrugós, az utcai autók üvegszálas kompozit karosszériája (a versenygépeké kevlár) pedig a Ghiánál készült. A műszaki alapokat a Forma-1-es tervező, Tony Southgate tervezte, a formaterv pedig Filippo Sapino műve.
Financiális okokból és a fejlesztés gyorsítása érdekében a kisebb alkatrészeket és kapcsolókat már meglévő elemekből építették az RS200-ba. A Belfast Motor Show-n bemutatott sportautó minden tekintetben ígéretes volt, de a raliban sosem tudott igazán nagyot villantani.

Ez is érdekelhet:

Igazi méregzsák a fekete Peugeot 205 T16

Kicsi, fekete és erős. Mint a bors.

Tökéletes álomautó ez a Lancia Delta HF Integrale Evoluzione

Ez egy legenda, méghozzá a legjobb formában!

7 legendás raliautó, ami most egyben eladó

Lancia Stratos, Ford RS 200 és első tulajos Audi Sport Quattro is akad a példás kollekcióban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában