Újonnan még 1987-ben szállították az Illinois állambeli Wheatonban lévő kereskedésbe, majd ideje nagyobbik részét Észak-Karolinában töltötte. A kevesebb mint ötezer kilométeres futásból az is tisztán látszik, hogy az elmúlt évtizedeket nem a végtelenbe nyúló amerikai utak felfedezésével töltötte.

Valódi időkapszula ez a gazdagon felszerelt Thunderbird, melyben könnyű újra átélni a korszak utolsó éveit.

Karosszériájához tökéletesen passzoló, kék kárpitozású utasterében kétküllős kormány mögött digitális műszeregység van, de messze nem a mai értelemben. A mutatók helyett zöld háttérrel megvilágított számok és skálák vannak, mintha egy régi videójátékból gurult volna az utcára.

Ami egészen biztosan jobb a valóságban, az a grafikai minőség, hiszen az ablakok mögött nincsenek pixelek, de még a fényszóró is automatikusan felkapcsolódik sötétedéskor. A 14 colos alufelnik mellé klímát és kazettás sztereó rádiót rendeltek a Ford kupéba.

Amíg a Thunderbird pályafutásának elején egy kifejezetten kényelmes, nyitható tetős autó volt, mely élhetőbb ellenpontot mutatott a Chevrolet Corvette-tel szemben, addig a 80-as évekre már egészen mások voltak az elvárások. A Thunderbird megérezte az olajválság hatását, ugyanakkor sportosabbra is szabták.

Hagyományos kupé formája van, melyet egészen biztosan láttál már amerikai vígjátékban, csak alig vetted észre.

Négyhengeres turbómotorral és V6-ossal is rendelhető volt a Thunderbird ekkoriban, de ebben az autóban a Ford 5,0 literes, V8-as blokkja van, szerényen hangzó 140 lóerővel és egy négyfokozatú automata váltóval. Érdekes módon nem ez számított a csúcsnak, hanem a Mustang SVO-hoz közel álló, 190 lóerős teljesítményű Turbo Coupé vagy a kompresszoros hathengeres modell.

Ez is érdekelhet: