Amikor már azt hittem, hogy idén magyarhonban fog utolérni a kenyeret és cirkuszt program augusztus végén, jött a hír, hogy van nálunk egy új Ford Transit Custom, ráadásul a Westfalia cég által felruházott alvási lehetőségekkel megáldva, elvihetném néhány napra. Azt hittem, a tavaly előtt már tesztelt példányt kapjuk meg újra, úgyhogy nem akartam élni az ajánlattal – az a koncepció nem jött be, mert reménytelenül rossz volt vezetni autópályán.

A Tátrát akartuk megcélozni, aztán leesett a tantusz, hogy igazából már az Alacsony- és Magas-Tátra összes vidéke megvolt legalább egyszer, de inkább többször, menjünk inkább nyugat felé. Szóval, tűz, Csucsu, menjünk fel a hegyekbe!

Tökéletes választás volt az Alpok: négy óra alatt a 39 Celsius-fokból eljutottunk a duzzogva is könnyedén elviselhető 24 fokos hegyekbe. Egészen pontosan Lunz am See-ig, ami régi kedvenc helyem: a hegyekben van, lehet túrázni a környéken, de a tó körül a sinrin joku előnyeit is élvezhetjük, azaz erdőfürdőzhetünk is egy kiadósat.

A kemping, amit találtunk, érdekes módon nem volt túlértékelve mások által, az egész utunk alatt mégis a legjobb szpot volt. Nem olyan nagy, körülbelül csak húsz hely volt lakókocsiknak, ennek köszönhetően viszont nagyon nyugis volt az egész. A mosdók tiszták, szóval mindent megkaptunk első este, amit szerettünk volna.

Ez a Ford Transit amúgy rendelkezik vécével és zuhanyzóval is, de míg előbbivel kapcsolatban külön kérés volt, hogy ne használjuk, a fürdőrendszerrel az volt a probléma, hogy valószínűleg egy másik tesztelő korábban elmacerálta a zuhanycsövet és a rózsát is. Tehát hiába raktuk tele friss vízzel a több mint negyvenliteres tartályt, a fürdés kimaradt a kocsi mellett, csak a mosogatás és kézmosás működött. Az autó rendszere által szürkevíznek nevezett használt vizet a kempingekben ingyen engedhetjük le a megadott helyen.

Az erdei fürdőzést egyébként hegyi tavi fürdőzés követte – mondanám, hogy ezzel kimaxoltuk ezt a helyet, de szerintem egy hét sem elég belőle. Üldögélve csokizni a világméretű nagyképernyő előtt, és bámulni a hegyeket beterítő felhők játékat, aztán megpihentetni a szemünket a tavon... Az ingyenesen fogható Természet TV élő adása egészen elképesztően kikapcsoló!

Következő pontunk a legkönnyebben megrakható háromezres csúcs volt Malta mellett. A Schneewinkelspitze tényleg egy könnyű túrával elérhető azoknak, akik edzésben vannak. Sajnos a feleségemmel együtt idén ez volt az első túránk...  2600 méterig feljutottunk, így, nulla edzéssel, de sajnos a józan ész azt diktálta, hogy forduljunk vissza, és engedjük el a csúcshódítást. De legalább teszteltük a Fordot hideg éjszakai időben is.

A hőmérséklet alvás közben 7-8 Celsius-fokig esett le kinn, amit annak ellenére éreztünk kicsit, hogy 20 fokra kalibráltuk az állófűtést, ami marha jól is muzsikált, de nem annyira az alvórészben, mint a lenti helyiségekben. Elvileg egy-két litert fogyaszt éjszaka a fűtés, ebből annyit venni észre, hogy húsz kilométerrel kisebb hatótávot mutatott a fedélzeti komputer.

Sokkal látványosabban gyilkolják a megtehető kilométerek számát az emelkedők. Valószínűleg nem magashegyi és szerpentinen való krúzolásra tervezték az autót, mert például egy Obertauernt átszelő út alatt negyed tanknyi üzemanyag eltűnik, pedig ecolábbal vezettem, hatvan fölé nem gyorsultunk.

Ez nem tetszett, és az sem, hogy motorfék gyakorlatilag nincs: üvölt a motor, de taposni kell a féket, ha nem akarjuk valamelyik kanyart kiegyenesíteni. Cserébe valószínűleg ilyenkor töltődnek rendesen a fedélzeti akkumulátorok. A néhány nap alatt egyik kempingben sem használtuk az áram lehetőséget, mivel minden út végén közel 100%-on voltak az aksik, egyfolytában működhetett róluk a hűtő és a benti világítás.

Amikor utazunk, az autó méreteit tekintve egy hétköznapi Transit kívül-belül. A konyha sem használható igazán, sőt elvileg nem is lehetne használni, mert közel van az ágy a főzőfülkéhez! Ha viszont megérkezünk alvásunk helyszínére, a tetőt felemelve tágas teret kapunk, ahol lehet főzni vagy csak lazulni az összetolt nappaliágyakon vagy a hátrafordított első üléseken.
Aztán ha eljön az alvás ideje, leengedhetjük az ágyat, és akkor a hálórész lesz tágas, amelynek az oldalsó szellőzői egyben az ablakai is. Fent külön LED-ek szolgálják a komfortot, a hely pedig akkora, hogy közel 190 centis magasságommal is kinyújtott lábbal tudtam aludni. Két méterig tök okék vagyunk.

Utolsó szpotunk hazafelé egy újabb tó volt, amit tavaly már megismerhettem: a millstatti. Utólag azt bánom, hogy nem töltöttünk el külön egy napot és éjszakát valamelyik tóparti kempingben. Tavaly már megírtuk a Roadsteren, mennyire tuti ez a környék, ezért külön nem áradoznék erről, de ha a környéken jársz, mindenképp érdemes felkeresni, és a tó mellett valamelyik buschenschankba is bevetődni egy fröccsre.

A pár nap költségéről: autópályákon végig 110 km/h körül mentünk, ami így nyolcliteres fogyasztást eredményezett. Az adaptív tempomatnak köszönhetően igazán kényelmes volt a vezetés. Amúgy ez a Ford 140 körül is képes tartósan menni, de olyankor már 12 litereket megeszik, ráadásul 120 felett a Transit a kisebb autópálya-kanyarokban is megdől. Érzésre nem annyira biztonságos.

A kempingben egy éjszaka két főre, autóval harminc-negyven euró, amiben benne van a mosdó használata, és ha kell, az áram is. A tartályokat vízzel feltölteni és a használt vizet leengedni bárhol lehetett. A gázolaj közel 800 forintnyi euróba kerül literenként, ahogy az hamarosan nálunk is várható.

A végére pedig egy kép arról, mi van a valóság és a szépen beállított fotók mögött. Amúgy rendszeretőek vagyunk, és a legtöbb cuccunkat már elpakoltuk a temérdek tárolóba...

(Fotó: Bodor Tamás)

Mégtöbb #vanlife az elmúlt évekből: