A McLaren kommunikációjából az érezhető ki, hogy fordult a kocka Fernando Alonso jövőjét illetően.

Eddig azt pletykálták, hogy a McLaren nem feltétlenül akarja megtartani Alonsót, mert elég fájó a wokingiaknak a spanyol évi 40 millió eurós fizetése, de mindig úgy kommunikálták, hogy rajtuk áll a dolog.

Azt lehet kiérezni a McLaren vezérigazgatójának, a mindig magabiztosan nyilatkozó Zak Brown szavaiból, hogy eléggé elbizonytalanodott a kétszeres világbajnok pilóta maradásában. Fordult a kocka:

„Az évad közepén ülünk majd le megbeszélni a folytatást. Addigra látni fogja, hogyan fejlődik az autó és hogy válnak be a további fejlesztéseink, amik már majdnem elkészültek. Szerintem Fernando szíve a Formula-1-é és a McLarené, de nyerni akar és ez is érthető.” 

Az tisztán látható, hogy a McLarennek megérte lecserélni a Honda-motort Renault-ra, viszont a spanyolnak továbbra sincs túl sok esélye megelőzni a Ferrari-Mercedes-Red Bull hármast, vagyis elérni az ötödik-hatodik helyet, ha valamelyik pilóta nem esik ki előle.

A spanyol sajtó szinte biztosra veszi, hogy Alonso az idény végén visszavonul az F1-től,  és csak a WEC-es kalandjára fog koncentrálni.

Pedig ha nem néznénk a nagycsapatokat, akkor azért elég jól állna Alonso és a McLaren is

Így nézne ki az F1-világbajnokság állása a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull nélkül

Grosjean így is pont nélkül állna, Hülkenberg viszont rég megszakította volna minden idők legcikibb F1-es rekordját.

(Forrás / fotó: Formula.hu / motor1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve