A monacói idénybeli 12. kvalifikációján a hetedik rajtelsőségét szerezte.

A Francia Nagydíj harmadik, azaz utolsó szabadedzését Max Verstappen vitte el, közel négy tizedmásodperccel előzte meg a második helyre befutó Carlos Sainz Jr.-t. A spanyol Ferrarijában motort kellett cserélni, vagyis a kvalifikációs eredményétől függetlenül csak a mezőny végéről rajtolhat majd a vasárnapi futamon.

Az időmérő után mégis örülhetett a Ferrari, Charles Leclerc ugyanis megszerezte a pole pozíciót

– a fiatal monacói szezonbeli 12. kvalifikációján a hetedik rajtelsőségét szerezte, amihez kellett azért csapattársa segítsége is, aki szélárnyékot adott neki.

Leclerc mellől Verstappen indulhat majd, a második sorba pedig Sergio Pérez és Lewis Hamilton fért még oda:

Sainzhoz hasonlóan Kevin Magnussen is az utolsó sorból indulhat majd a versenyen, nála is új elemek kerültek az autójába.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 15:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: F1, nyitókép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Gerhard Berger kiröhögte Damon Hillt, amikor Hamilton lehetséges győzelméről beszélt

Úgy tűnik, Gerhard Berger nem tartja valószínűnek Lewis Hamilton győzelmét.

Verstappen már a visszavonulásról beszél

Az biztos, hogy Max Verstappen távozásával sokat veszíteni az F1.

Vettel oda igazolhat, ahonnan az utódja érkezhet

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel állítólag elégedetlen az Aston Martinnal.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vizuális pofonnal készül a Racing Bulls a Miami Nagydíjra

Kiúton a Red Bulltól, de Cunoda mentőövet kaphat – két F1-es pilóta alatt is forró a talaj

Sorsdöntő F1-szabálymódosítás Miamiban: A Ferrarinak kedvezhet a legjobban?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.