Ott, ahol az nemcsak legális, de a legélvezetesebb is: egy versenypályán.

„A beszélgetés apropója is egy M2-es BMW volt, amelyet Marci az Euroringen hajtott meg” – írtuk a Roadsteren megjelent Fucsovics-interjú végén.

Mítoszrombolás és számmisztika Fucsovics Mártonnal

A nyolcszoros magyar bajnok, kétszeres junior Grand Slam-bajnok profi teniszezővel beszélgettünk sérülésről, toplistáról, Federerről és a jövőről.

A huszonhét éves profi teniszező ugyanis a Wallis Motor Pest márkanagykövete, jó néhány BMW járt már nála. Saját definíciója szerint egy igazi autó német, ő pedig a kisebb méretű, de nagy teljesítményű kocsikat szereti, szóval az M2-es, teljes nevén BMW M2 Competition igazán ideális lenne számára.

„Vennék is ilyet” – mondja, a feltételes mód pedig azért indokolt, mert Marci élete a tenisz mellékhatásaként a folytonos utazás, ahhoz pedig még egy gyors autónál is gyorsabb és nagyobb hatótávolságú közlekedési eszközre, repülőgépre van szüksége. Gyakorlatilag többet repül, mint amennyit autózik, keveset van Magyarországon, egy saját kocsit nem tudna kihasználni.

Pedig ahogy felhajt az Euroringre, látszik az arcán, hogy tényleg élvezi a vezetést – meg az is, hogy nem a presztízs miatt vonzódik a komolyabb teljesítményű kocsikhoz. Az M2-essel érkeztek a Könyves Kálmán körútról Örkényre, melegítésre nincs szükség, már az első kanyart is tempóval veszi Marci, ami a 410 lóerős, elöl 245, hátul 265 mm széles, 19-es gumikon tapadó kupénál laikus számára ijesztő sebességet jelent.

Részben szubjektivitáson alapuló vélemény, de sokan osztják, hogy az M2-es a legsportosabb BMW, mert erősebb ugyan van nála, ám kisebb mérete és tömege miatt mégis ezt a legjobb vezetni. A száraz adatok nem cáfolnak: a háromliteres, sorhatos, kétturbós benzinmotor 550 Nm maximális nyomatéka 2350-től egészen 5200-as fordulatig rendelkezésre áll, de lehet bátran pörgetni, mert a csúcsteljesítményt 5250-nél adja le, és hétezerig kitart. Rendszámos autó, a kulturált közúti közlekedésre is alkalmas, amikor viszont igazi közegében, versenypályán bizonyíthat, kijön belőle a képesség.

Ez az első olyan BMW, amelynek középkonzolján közvetlen üzemmódválasztókat helyeztek el, azokkal szabályozható a motor és – duplakuplungos automata váltó esetén – a váltó karakterisztikája, valamint a kormányrásegítés. Megfelelő beállításokkal a nyersséget leszámítva sportautóból már-már versenyautó válik, amely közvetlen, a vezető minden mozdulatára élénken reagál, és elég borzongató hangon ereszti ki magából a kipufogógázokat.

„Nagyon jó kis autó, egy gokarthoz tudnám hasonlítani” – adja meg a viszonyítási pontot Marci, miközben már álló helyzetben hűl az előbb még az ideális íveket kereső M2-es. Az élsportolók egymásra találtak, csodálatos, költői kép, a beteljesedéshez viszont Marci részéről több idő kellene, az pedig karrierjének ebben a szakaszában jó esetben nincs, az euroringes körözésre is egy sportsérülés miatt jutott néhány óra. Ezt legalább kölcsönösen jó társaságban töltötték.

(Fotó: Bodor Tamás, BMW)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wallis Motor Pest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Meglepetésgyőzelem a Miami Nagydíjon

Csak egy olasz tud úgy ordibálni a lerobbant kocsija miatt, mint ez a srác az Alfája mellett

További cikkeink a témában