A NASCAR-ral példálózott a Belga Nagydíj kapcsán.

Versenyzés nélkül nyert Max Verstappen (és lett második George Russell, harmadik pedig Lewis Hamilton) a Belga Nagydíjon, miután a heves esőzés és szél miatt a pilóták csak a biztonsági autó mögött tudtak annyi kört megtenni, hogy már éppen fél pontokat kaphassanak – vagyis a végeredményét gyakorlatilag a rajtsorrend határozta meg.

A nemzetközi sajtó forrongott, mondván: ezzel megalázták a Forma–1-et, és az ötödik helyen célba érő Sebastian Vettel is hasonló véleményen:

Vettel kiakadt: Vicc, hogy pontokat kaptunk

Igaza van a négyszeres világbajnoknak?

Sokan megszólaltak az ominózus spái futammal kapcsolatban, többek között a Ferrari és a McLaren korábbi versenyzője, Gerhard Berger is, aki előbb burkoltan szólt be az F1 vezetőségének...

„Nincs rendjén, amikor az újságokban látod a dobogón készült képeket a trófeákkal együtt. Nehéz helyzetben voltak, ezt megértem, de el kellene végre dönteni, hogy versenyeznek-e esőben vagy sem. Az amerikaiak kijelentették a NASCAR-ban, hogy esőben nem rendeznek futamot. (...) Persze utólag könnyű okosnak lenni, de nekem a véleményem az, ha tartanak esős versenyeket az F1-ben, akkor legyenek is esős versenyek.”

...majd nyíltan is:

„A mi időnkben még erős volt a vezetőség. Bernie Ecclestoné volt a döntés, és mindig nagyon-nagyon világosan fogalmazott.”

Eközben...

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

Meg is találták Max Verstappen utódját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés