A klasszikus autók ára időnként érthetetlen magasságokba szökik, és most itt egy példány, amiért elképesztő árat adtak. Oké, hogy keveset futott ez a 32 éves BMW M3, de akkor is túlzás, amit fizettek érte.

1985-ben a frankfurti szalonon mutatta be a BMW az első M3-at, ami eredetileg azért készült, hogy a versenyváltozatával indulhassanak a DTM-ben. Az első generáció a keresett klasszikus autók közé tartozik, és az értéke egyre nagyobb, de annyira talán nem, hogy 250 ezer dollárt adjanak érte, ami 75 millió forintnak felel meg.

Persze ez egy igazán megkímélt példány, csak nyolcezer mérföld, azaz 13 ezer kilométer van benne.

1988-ban vette a kaliforniai tulajdonosa, de nem sokáig élvezhette, mert a kilencvenes évek közepén elhunyt. A családja megtartotta az autót, de csak ritkán használták, majd 2010-ben adták el a jelenlegi tulajdonosának, aki most megkímélve adta tovább.

A képek szerint a cinóbervörös M3 tényleg fantasztikus állapotban van,

a legapróbb részlete is úgy néz ki, mintha most jött volna ki a gyárból. A felszereltsége gazdag, légkondicionáló, elektromos ablakok, tetőablak és tempomat is van benne, a motorja 2,3 literes, négyhengeres, 195 lóerős, amihez ötfokozatú váltó kapcsolódik, ezzel 235 km/órára képes.

A frissen szervizelt BMW nemrég kelt el a Bring a trailer oldalán, és kereken 250 ezer dollárt adtak érte, ami még a kitűnő állapotához képest is rengeteg. A csúcsot alighanem Paul Walker autói tartották, az E30-as M3-ak egyikét 165, a másikat 220 ezer dollárért adták el, de ennek a feléből is szép példányokat hirdetnek.

Ez is érdekelhet:

9 kívánságlistás autó Paul Walker garázsából

Teljesen egyforma BMW M3-ak is vannak közte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés