Paul Walker a Halálos iramban sorozattal vált igazán híressé, és az autók iránti szerelme végül az életébe került. A szédületes gyűjteményéből most eladtak jó néhány autót, ami közt öt teljesen egyforma BMW M3 is van.

Brian O’Conner értelemszerűen rajongott a sebességért, de nemcsak a Halálos iramban-sorozatbéli szerepe miatt szerette az autókat Paul Walker, aki 2013-ban egy Porsche Carrera GT utasaként vesztette életét. A színésznek a saját gyűjteménye is elég figyelemreméltó volt, és most ezek közül adtak el 21 autót a Barrett-Jackson arizonai árverésén. Mutatjuk, mi került fel rögtön a kívánságlistánkra.

1995 BMW M3 Lightweight

A most eladott kollekció éke egyértelműen a BMW M3 Lightweight, amiből Walker öt teljesen egyforma példányt szerzett be. Az E36-ból épült limitált szériáról van szó, kevesebb, mint 130 darabot gyártottak belőle, ezért még híres tulajdonos nélkül is elég értékesek lennének. A legtöbbet azért a példányért adták, ami csak 7400 kilométert futott: 385 ezer dollárt, ez 116 millió forintnak felel meg.

1988 BMW M3

A könnyített limitált széria mellett Walker garázsában még két BMW M3 állt az előző generációból: egy 1988-ban gyártott, bézs belsős, 195 lóerővel és 51 ezer kilométerrel, és egy 1991-ből származó, fekete belsős, 215 lóerővel és alig 12 ezer kilométerrel. Az utóbbi 220 ezer dollárért, azaz 66 millió forintért ment el, de a másikért is 165 ezer dollárt, kereken 50 millió forintot adtak.

2000 Audi S4

A német sportmodelleknél maradva itt ez a fekete Audi S4, amit 2000-ben gyártottak, a 2,7 literes biturbó V6-os motorja 265 lóerős, és persze mind a négy kereket hajtja, a váltója hatfokozatú kézi. Az S4-ért még úgy is odavagyunk, hogy az állapota közel sem tökéletes, a tetejéről például nagyban hámlik a festék, de még ezzel együtt is megért 29 700 dollárt, közel kilencmillió forintot valakinek.

2009 Nissan 370Z

Paul Walker a filmekben látható autók közül is megszerzett néhányat, ez a 2009-ből származó Nissan 370Z például az ötödik részben kapott szerepet. 3,7 literes, 337 lóerős V6-os motorja gyári, de versenykormányt és Recaro kagylóülést szereltek bele, és a külsejét is alaposan kicicomázták az egyedi kerekekkel és a méretes szárnnyal. Még ötezer kilométert sem futott, lényegében új, ezért a hasonló korú példányokhoz képest ötször annyit, 105 ezer dollárt, 32 millió forintot fizettek ki érte.

1989 Nissan Skyline R32

Még egy japán klasszikus, az R32 sorozatból származó Skyline, amit versenyzésre építettek át. 2,6 literes, dupla turbós soros hathengeres motor hajtja mind a négy kerekét, és a bukókerettel, Sparco üléssel és tűzoltó készülékkel is felszerelt Nissanon rajta maradtak a használat nyomai. Mégis szép összeget hozott, százezer dollárért, azaz harmincmillió forintért vették meg.

1995 Ford Bronco

A gyűjteményből nem hiányoznak az amerikai autók, és ez a 25 éves Ford Bronco a formájával máris klasszikusnak számít. A motorja 5,8 literes V8-as 210 lóerővel és négyfokozatú automata váltóval, és a tény, hogy alig több mint ötvenezer kilométert mentek vele, megmagyarázza a 73 700 dolláros, 22 millió forintos vételárat.

2003 Ford F-250

Még olyan autót is jelentős összegért adtak el Walker garázsából, amit sosem féltettek, például ezt a Ford F-250 pick-upot, ami a 7,3 literes V8-as dízelmotorjával igazi munkagépnek számít. A 275 lóerős teljesítményénél is érdekesebb a 712 Nm nyomatéka, amivel bármelyik autót simán elhúzza egy tréleren a fentiek közül. Nem sérülésmentes, de ezért a példányért közel húszezer dollárt, hatmillió forintnak megfelelő összeget adtak.

1964 Chevrolet Chevelle

Hasonló áron, hatmillió forintnak megfelelő összegért kelt el ezt a veterán Chevelle, ami ezzel alighanem a legjobb üzlet volt Walker eladó autói közül. Csak egy átlagos Chevrolet kombinak tűnik, de ha jobban megnézed, igazából ez egy izomautó álruhában, az 1964-ben gyártott, és rendkívül stílusos autóban egy 5,4 literes V8-as motor dolgozik kereken 300 lóerővel. Még ha nem is tökéletes, de ennyi pénzért szinte ajándék volt.

2013 Ford Mustang Boss 302S

Nem volt ilyen olcsó, de igazi ritkaság ez a Mustang Boss 302S versenyautó, amit Paul Walker egyik barátja ajándékozott neki, a színész pedig azonnal eltette a garázsába, sosem használta. A gyakorlatilag vadonatúj autóban 5 literes V8-as motort találsz, és minden mást, amivel azonnal betámadhatod a versenypályát. Nem valószínű, hogy ez a sors vár rá, miután 95 700 dollárt, azaz 29 millió forintot fizettek érte.

Az aukció sikeresnek mondható, csak a BMW M3-akért összesen 1,7 millió dollárt adtak, egyébként a teljes bevétel Paul Walker jótékonysági alapítványához került, amit a lánya kezel. A néhai színész garázsában pedig ennél jóval nagyobb dobások is állnak, többek közt BMW M1, Ford GT, Nissan Skyline GT-R és Toyota Supra várja a sorsát. Csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek eladósorba, hogy akár olyan legendává váljanak, mint James Dean, Steve McQueen vagy Paul Newman autói.

(Képek: Barrett-Jackson)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés