A Ford Mustang örök ellenfele a Chevrolet Camaro, ami a legutóbb éppen fél éve esett át az aktuális modellfrissítésen. Úgy tűnik, hogy a megújult külső nem nyerte el mindenki tetszését, mert ősszel egy még újabb változattal jött ki a gyártó.

Nemrég szabták még szigorúbbra a Ford Mustang megjelenését, és a Chevrolet is idénre időzítette a Camaro megújulását. Az amerikai izomautó új külseje azonban nem aratott egyértelmű sikert, ezért gyorsan hozzáláttak egy újabb változathoz.

Az idén tavasszal bemutatott megújult Camaro még így nézett ki:

Még pengébb lett a megújult Camaro

A Mustang után a Chevrolet izomautója is szálkásított.

Most pedig még szűkebbre vették a Chevrolet sportkocsijának hűtőmaszkját. A fényszórók nem változtak, de a közöttük lévő rács keskenyebb lett, míg a lökhárítóban lévő légbeömlő nagyobb. A Las Vegas-i tuningshow-n már ezzel állítja ki a Camarót a gyártó, és jövőre ezt az új külsőt kapja meg a szériagyártású modell is.

Ez is érdekelhet:

Most már nyugodtan megveheted álmaid Mustangját

A Balaton-felvidéken hajtottuk a megújult V8-ast.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve