Egymás mellett törnek előre az amerikai izomautók, hiszen a Mustang még csak nemrég esett át egy átfogó modellfrissítésen, máris itt a Camaro megújult változata. A formája ennek is atletikusabb lett, és ahhoz hasonlóan modern extrákat kapott.

1966-tól kezdődően számít legendának a Chevrolet kínálatában a Camaro, amivel a General Motors egy ideje visszatért a retró stílusú izomautó témához, akárcsak a Dodge Challenger és a Ford Mustang. Az utóbbihoz hasonlóan pedig most a Camarót is alávetették egy nagyobb modellfrissítésnek, hogy ne maradjon le a konkurensei mögött.

Ilyen volt a 2015-ben bemutatott jelenlegi generáció:

És ilyen lett most:

A formai változások mérsékeltek, de azért jól észlelhetők. Szélesebbek és laposabbak az új fényszórók és a hűtőmaszk, amitől még pengébb kinézete van a Camarónak. Főleg az SS kivitelben, ahol a lökhárító légbeömlői is nagyobbak, és a fekete betéttel egységet alkotnak a hűtőmaszkkal. A 20 colos kerekeken gördülő Camaro hátsó lámpái is újak.

Újabb vezetési segédeket is kaphat a Chevrolet izomautója, de ne gondolj önvezető rendszerre, ez csak a minimum: a tolatókamera hasznos lehet, hogy profiként parkolj vele, az autonóm vészfék pedig abban segít, hogy ne törd össze, ha elkalandozik a figyelmed. Kényelmes sofőröknek lehet hasznos a tízfokozatú automata váltó, amit a Mustangban is szerettünk.

Rendes izomautóhoz méltón nem hiányzik belőle a rajtautomata, és a gumik egyhelyben füstölését lehetővé tevő funkció sem.

Még mielőtt azt gondolnád, hogy csak a Mustangban van négyhengeres, ki kell ábrándítanunk, hogy a Camaro kínálata is ezzel indul. A kétliteres, turbós egység 275 lóerőre képes, ezzel 5,9 másodperc alatt van százon és 240 km/óra a végsebessége. Persze jóval izgalmasabb a 6,2 literes V8-as szívómotor, amit még mindig Small Blocknak neveznek a Chevrolet-nél.

Az SS kivitel nyolchengerese 455 lóerős, ezzel már 4,4 másodperc is elég százra a Camarónak, és 290 km/óra a legnagyobb tempó.

Az amerikai piacon pedig van egy 3,6 literes V6-os is 335 lóerővel, hogy a hengerek számát tekintve teljes legyen a kínálat.

Hiába vágyunk rá, nem kapjuk meg, mert a Chevrolet már jó néhány éve kivonult az európai piacról, így a magyarországiról is, pedig az előző generációs Camarót nálunk is forgalmazták. Pár éve aztán visszatért a márka, de csak a nyugat-európai országokba, így a stílusos izomautójuk továbbra is csak szürkeimportban juthat el hozzánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában