Na, erről mit gondoltok?

Carlos Sainz Jr. a 2020-as idény végén elhagyta a McLarent, hogy az új szezonban már Charles Leclerc csapattársaként versenyezzen a Ferrari színeiben. Maga a spanyol úgy vélekedik a váltásról, hogy

„ez az F1 történetének két legjobb csapata, és amikor az egyiktől igazolsz a másikhoz, az azt jelenti, hogy valamit jól csinálsz”.

A csapatváltást, illetve a zsinórban hét világbajnoki címet nyerő Mercedes elleni küzdelem esélyeit a 26 éves versenyző egy futballpéldával is érzékeltette: szerint ha a Mercedes a Bajnokok Ligája-címvédő Bayer München, akkor Ferrarit és a McLarent a két gigászi spanyol klubhoz, a Real Madridhoz és a Barcelonához lehet hasonlítani.

„Ez az egyik módja annak, hogy érzékeltessem a jelentősségüket. De a McLaren a Barca, amely szintén nagyon jó csapat. Igazából nem lehet összehasonlítani őket, mert mindkét istálló nagy átalakuláson megy keresztül, hogy megpróbálják legyőzni a Mercedest.”

Egyébként Sainz hely nem annyira tűnik biztosnak a maranellói istállónál:

A Ferrari-csapatfőnöktől lehet tudni, ki válthatja Sainzot a csapatnál

Carlos Sainz Jr. még csak most igazolt a Ferrarihoz, de már a távozásáról beszél a csapat.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Minden idők legnagyobb és legtágasabb Škodája lesz a Peaq

Válságban az Aston Martin: Tényleg Alonso a legalkalmasabb a kilábaláshoz? Egy korábbi mérnök szerint nem

Még lehengerlőbb lett az SUV-k S-osztálya, a Mercedes-Benz GLS

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.