Teljesen megújult színvilággal láthatjuk idén a Haast.

A Haas is előrukkolt a 2021-es autójával, a VF21-gyel, ami első Forma–1-es autója lesz Mick Schumachernek, a hétszereses világbajnok legenda fiának:

Az egyértelműen látható, hogy az autó színvilága megújult, ez nagyban Mick Schumacher – szintén újonc – csapattársával, a leigazolását követően szinte azonnal (szex)botrányba keveredő újonc Nyikita Mazepinnel egy orosz szponzor is érkezett. Az Uralkali egyébként névadója is lesz a csapatnak.

Leidiótázta az újonc versenyzőjét a Haas csapatfőnöke, teljesen jogosan

Günther Steinernek kétségbevonhatatlanul igaza is van.

Ugyanakkor ez a versenygép csak festésében a 2021-es autó, ugyanis valójában csak a 2020-as modellt matricázták át. A Haas igazi idei autóját csak a március 12-i bahreini tesztek során láthatjuk először – egyébként egészen biztosan nem lesz nagy változás a tavalyi versenygéphez képest, de nem is térhet el attól olyan nagymértékben tekintve, hogy a koronavírus-járvány következtében bevezetett költségcsökkentő intézkedések nyomán lényegében befagyasztották az autók fejlesztését.

További autóbemutatók időpontjai:

Március 5. – Williams
Március 10. – Ferrari

Már bemutatta – időrendben:

Tök jól néz ki Räikkönen új Alfa Romeója

Megérkezett a C41, ami könnyen lehet, hogy Räikkönen utolsó F1-es autója lesz.

A Red Bull bemutatta az új autóját, amivel idén megveri a Mercedest

Tegye fel a kezét, aki elsőre észreveszi a különbséget Verstappen idei és tavalyi autója között.

Megmutatták, milyen autóval tér vissza az F1-be Fernando Alonso

A Renault, pontosabban az Alpine is bemutatta a 2021-es szezonra szánt autóját.

Zöld szörnyeteg lett Vettel új csapatának új autója

Az Aston Martin is előállt a 2021-es versenygépével.

(Fotó: Haas F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.