Annyi idősen, mint amennyi most Kimi Räikkönen, ő már nem fog versenyezni.

A 36 éves Lewis Hamilton már az idősebbek közé tartozik a jelenlegi F1-es mezőnyből, és jelen állás szerint akár az idény végén távozhat. Persze nem fog, de miután – meglepetésre – csak egy évvel sikerül meghosszabbítani a 2020-ban lejárt kontraktusát, így papíron egyelőre csak az idei szezonra van szerződése a Mercedesszel.

A címvédő csapatfőnökétől, Toto Wolfftól lehet tudni, hogy nagy erővel folynak a tárgyalások, és több évben gondolkoznak, ám a sajtó azt írja, hogy...

A monacói leégés után megakadtak a tárgyalások Hamilton és a Mercedes között

Nem maradt következmény nélkül a fiaskó, legalábbis az olasz sajtó szerint.

De igen, mint fentebb is írtuk, a brit maradni fog az F1-ben – nyilván a Mercedesnél –, de hogy meddig, azt még ő is csak nagyjából tudja, legalábbis ez derül ki a Corriere della Serának adott interjújából:

„Őszintén remélem, hogy 40 évesen már nem fogok versenyezni. Annyi mindent szeretnék csinálni, hogy úgy nehéz lenne. De az életben olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy bármikor érhet meglepetés.Például azt sem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni a mostani idényt.”

A 23 futamos(ra tervezett) szezonból hat verseny lement, Lewis Hamilton és a Mercedes pedig csak a második a pilóták, illetve a konstruktőrök között, ami egy nagyon kicsit azért meglepő.

Hamilton már az F1 utáni életéről is beszélt:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés