Meglepő, meg nem is.

A szezon eddig lement hat futamából az látszik, hogy az elmúlt évekhez képest idén minden eddiginél jobban sikerül megszorongatni Lewis Hamiltont és a Mercedest is. A hétszeres világbajnok Max Verstappen mögött csak a második a pilóták között, ahogy csapata is a konstruktőröknél, és itt is a Red Bull szorítja maga mögé a címvédőt.

Hamilton ugyanakkor nem Verstappent tartja a legnagyobb kihívójának:

„Mindig saját magammal versenyzem. Azon gondolkozom, hogyan tudnám legyőzni magam, megnézem, milyen voltam tavaly és hogyan tudnék legyőzni egy hétszeres világbajnokot.”

A brit azt is elárulta, hogy bár nem sokat szokott foglalkozni a riválisokkal, de a Red Bull hollandja „egy lenyűgöző pilóta, aki ellen élvezet küzdeni”, mellette kiemelte még Lando Norrist, George Russellt, Charles Leclerc-t és Carlos Sainz Jr.-t, mondván, velük biztosítva látja az F1 jövőjét.

Hamilton a visszavonulásról beszélt: már tervezi

Annyi idősen, mint amennyi most Kimi Räikkönen, ő már nem fog versenyezni.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés