Mert még egy ötszörös világbajnoknak is van min dolgozni.

Bár Lewis Hamilton három futam után két győzelemmel és egy második hellyel jelenleg vezeti a világbajnokságot (csapattársa előtt 6 ponttal), nem teljesen elégedett eddigi teljesítményével.

A brit Ausztráliában és Bahreinben is pozíciót vesztett a rajt után – előbbinél a pole-t, utóbbinál a harmadik helyet –, ám a Kínai Nagydíjon elkapta a fonalat és a második helyről indulva előzte meg csapattársát, Valtteri Bottast (amelynek is köszönhetően aztán tükörsimán megnyerte a futamot) – Hamilton szerint ez egyértelműen olyan terület, amelyen szenvedett már az elmúlt évek során is,  és tudja, hogy fejlődnie kell:

„Nagyon jó volt a rajtom Kínában, és ez döntő volt. (...) A következő 18 futam még mindig lehet változó, úgyhogy tovább kell dolgoznom a rajtjaimon.”

A jó rajt egyébként nemcsak a reakcióidőn múlik, hanem többek között a kuplungkezelésen is és a fogáspont ráérzésén.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.