A spanyol szerint hamis a kép, csak az autójuk miatt tűnik úgy, hogy verhetetlen Hamilton és Verstappen.

A 2021-es szezonban időnként úgy tűnt, mintha a világbajnokság két főszereplője, Lewis Hamilton és Max Verstappen egy másik bajnokságban versenyezne a másik 18 pilótához képest. Még az ugyanazzal az autóval versenyző csapattársaik, Valtteri Bottas és Sergio Pérez sem tudta tartani a tempót az említett két versenyzővel.

A Katari Nagydíj például tökéletesen demonstrálta, mekkora a különbség a Verstapen-Hamilton páros és a többiek között.

A Ferrari pilótája, Carlos Sainz Jr. viszont nem ért egyet azzal, hogy Hamilton és Verstappen verhetetlen lenne, szerinte a tempókülönbség inkább az autóknak tudható be, mintsem a pilótáknak:

„Azt gondolom, ha ugyanazzal az autóval versenyezne mindenki, akkor ők sem lennének legyőzhetetlenek. A Mercedes és a Red Bull nyolc tizedmásodperccel volt gyorsabb körönként az egész szezon során, de a pilóták között nincs ekkora különbség, két-három tized van maximum.”

Sainz persze elismeri, hogy ez, mármint az autók közötti teljesítménykülönbség nem újkeletű dolog az F1-ben, végig kísérte a sportág történetét, de reméli, hogy jövőre – az új szabályok érkezésével – kiegyenlítődnek az erőviszonyok és sokkal egyenlőbb feltételek mellett tudják majd összemérni a képességeiket egymással.

„Ha egy pilóta gyorsabb autóban ül, nem számít, mennyire vagy ügyes, mert akkor sem lesz esélyed legyőzni”

– mondta.

(Forrás: AS, planetf1.com, fotó: Getty Images)

Vad pletyka kering arról, ki lehet Hamilton utódja, ha tényleg visszavonulna

Kizártnak tűnik, ahogy az is, hogy Lewis Hamilton szögre akasztja a sisakját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiúton a Red Bulltól, de Cunoda mentőövet kaphat – két F1-es pilóta alatt is forró a talaj

Sorsdöntő F1-szabálymódosítás Miamiban: A Ferrarinak kedvezhet a legjobban?

Nehogy lemaradj a sprintfutamos Miami Nagydíjról!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
39% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.