Csont nélkül behúzta a losaili futamot a hétszeres világbajnok.

Lewis Hamilton nyerte az F1-világ legelső Katari Nagydíjának időmérőjét Max Verstappen és Valtteri Bottas előtt, ám mivel később a hollandot és a finnt is hátrasorolták (mert nem lassítottak le eléggé egy sárga zászlós jelzésnél), így vasárnapra kissé megváltozott a rajtsorrend:

Az időmérő után Hamilton a losaili futamot is csont nélkül behúzta, ami lényegében már a startnál eldőlt.

A brit hibátlan rajtja után hamar többmásodperces előnyre tett szert a többiekkel szemben. Hiába jött fel Verstappen a második helyre az ötödik körre, hátránya már 4 másodperc volt a hétszeres világbajnokkal szemben, ez egészen a két pilóta első kerékcseréjéig folyamatos nőtt, majd 7-8 másodperc körül stagnált – a leintéskor ugyan 25 másodperc volt a különbség a két pilóta között, de ez nem reális, a plusz egy pontot jelentő leggyorsabb körért bevállalt extra kerékcsere miatt húzott el ennyire Hamilton.

Verstappennek a második hely jutott, míg a harmadik kisebbe meglepetésre a hatalmasat autózó Fernando Alonso lett – a spanyol 2013 után állhatott ismét dobogóra –, aki egy kerékcserés stratégiával hozta be a célba az Alpine-t* – hamarosan mutatjuk a teljes végeredményt:

* Bottas defektje mutatja meg, hogy ez mennyire kockázatos vállalás volt, a finn ugyanis a 33. körre megette a gumijait, ahogy 30+ körös gumisok közül Nicholas Latifi és George Russell is így járt, mindannyian kiestek.

Két futammal a vége előtt Verstappen előnye 8 pontra csökkent, míg a Mercedesé 5 pontra fogyatkozott meg a Red Bull-lal szemben a konstruktőrök között.

Folytatás két hét múlva, december 5-én, amikor is Szaúd-Arábiába látogat a száguldó cirkusz.

Ez is érdekelhet:

Megvan a Verstappen-Hamilton incidens ítélete

Nem biztos, hogy teljes mértékben elégedett az FIA döntésével a Mercedes.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés