Kizártnak tűnik, ahogy az is, hogy a brit szögre akasztja a sisakját.

Lewis Hamilton a 2021-es szezon utolsó futamának utolsó körében veszítette el a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét – ehhez persze nagyon kellettek a sportfelügyelők véleményes döntései is –, a brit pedig azóta hallgat. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy interjúban elejtette, reméli, hogy a brit folytatni fogja, ehhez jött még hozzá az is, hogy Hamilton állítólag gondolkodási időt kért a csapattól – szerződése egyébként 2023-ig köti a Mercedeshez.

Visszavonul Lewis Hamilton, legalábbis Bernie Ecclestone szerint

Úgy véli, semmi meglepő nem lenne benne, ha nem látnánk Hamiltont versenyezni jövőre.

A Motorsport.com olasz kiadása már bedobott két nevet, akik a hétszeres világbajnokot válthatnák: az F2- és FE-bajnok Nyck de Vries, valamint a most búcsúztatott Valtteri Bottas, akit az Alfa Romeótól csábítanának vissza. Ugyanakkor egy kifejezetten vadnak tűnő pletyka is kering, miszerint

Pierre Gasly ülhetne be a hétszeres világbajnok helyére

– hozzátennénk, hogy a brit Express számol a franciával, az ominózus médium pedig nem éppen a megbízható információról híresült el.

Gasly egyébként nem lenne rossz választás – erre csak a Red Bull-os időszaka alatt cáfolt rá –, de szinte kizárt, hogy az osztrákok belemennének, hogy az AlphaTauritól a legnagyobb riválisukhoz szerződjön.

Hamilton egyébként sem fog visszavonulni, ami most zajlik, az egyszerűen csak drámázás. Azért is vagyunk annyira biztosak ebben, mert a Mercedes nemrég posztolt egy ilyet a Twitter-oldalára „a csapások miatt egyesek megtörnek, mások rekordokat döntenek” szöveggel:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így lett az egykor forrófejű Verstappenből a Formula–1 új királya

Négyévesen már gokartozott, de előbb vezetett F1-es autót is, minthogy jogosítványa lett volna, apja szigora nélkül pedig nem valószínű, hogy feljutott volna a csúcsra. Ő Max Verstappen.

Verstappen elmondta, kit szeretne csapattársának, és a Red Bull is utalt rá

Sergio Péreznek egy éve még biztosan van a Red Bullnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés