Egy sportjogász elmondta, milyen jogi alapja van annak, hogy elvegyék Max Verstappen abu-dzabi győzelmét és világbajnoki címét.

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjat – a sportfelügyelők véleményes döntéseinek is köszönhetően – Max Verstappen nyerte, és ez egyben azt is jelentette, hogy ő lett a világbajnok, azaz megszakította Lewis Hamilton dominanciáját – szerinted megérdemelten lett ő a világbajnok? A Mercedes nem fogadta jól a végeredményt, rögtön a leintést követően több dolog miatt is óvást nyújtott be, amit első körben az FIA elutasított, a csapat ugyanakkor jelezte, hogy fellebbezni kíván – erre 96 órán belül van lehetőség az FIA fellebbviteli bíróságánál.

A Red Bull szerint undorítóan viselkedett a Mercedes a leintést követően

A Mercedes nem nyugodott bele abba, ahogy Max Verstappen világbajnok lett, erről pedig megvan a Red Bull véleménye.

Azt nem tudni pontosan, hogy áll jelenleg a dolog, de állítólag a Mercedes mégsem teszi meg a következő lépést az ügyben, és ebben Hamiltonnak is szerepe van, aki a sportág jó hírnevének megőrzése érdekében szeretné, ha lezártnak tekintenék ezt az esetet. Pedig egy, a sportjogra szakosodott ügyvéd, Nicholas Bamber szerint a Mercedesnek minden jogi alapja megvan arra, hogy elérje a célját, ráadásul több dolog miatt is:

  • Az FIA 2021. évi Nemzetközi Sportkódexének 1.1.1-es cikkelye kimondja, hogy a szabályokat „a biztonság és a sportszerűség alapvető irányelveire alapozva” kell betartani. Bamber szerint pedig a sportszerűség rész a sport szabályainak következetes alkalmazását is jelenti, ami viszont nem teljesült. Ahogy akkor sem, amikor
  • Michael Masi versenyigazgató azt közölte, hogy csak azok a lekörözött autók vehetik vissza a körüket, akik Hamilton és Verstappen között helyezkedtek el az ominózus biztonsági autós fázisban. A 2020-as Eifel Nagydíjon ugyanis Masi a sportszabályzatra hivatkozva jelentette ki egy hasonló helyzetben, hogy az összes lekörözött autó visszaveheti a körét.

Egyébként az elégedetlen szurkolók egy petíciót is indítottak, hogy helyezzék hatályon kívül a zárófutamon hozott sportfelügyelői döntéseket, hogy így Hamilton lehessen a világbajnok – jelen pillanatban a 16 ezer felé közelít az álírások száma.

UPDATE:

Többnapos sajtócsend után megszólalt a Mercedes

Ezzel akkor véget is ért mizéria.

(Forrás: Racefans, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen elmondta, mit írt neki a Mercedes-csapatfőnök, miután megnyerte a világbajnokságot

Toto Wolff az őrült szezonzáró óta nem beszél a sajtóval, de az F1 új világbajnokának azért üzent.

Hamilton röviden ugyan, de gratulált Verstappennek

Ismerve a történteket, ez érthető, és amúgy sem kell ezt bő lére ereszteni, nem?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt
Hirdetés