Az biztos, hogy a Mercedes idei szezonra szánt autója nem úgy sikerült, ahogy azt várták.

A topcsapatok közül a Mercedesnek sikerült a legkevésbé alkalmazkodnia a nagy szabályváltozáshoz, ennek eredménye pedig az, hogy idén már csak harmadik erőnek számít a Ferrari és a Red Bull mögött – hét futam után így néz ki a 22 futamos szezon világbajnoki pontállása a konstruktőrök között:

A címvédő autója nehezen vezethető, teljesítményben pedig jócskán elmarad a két rivális istállótól, plusz a W13 a mezőny egyik leginkább delfinező (fel-le pattogó-ugráló), autóját köszönthetjük. Bár a Spanyol Nagydíjra vitt fejlesztési csomag úgy tűnt, hogy működik és a Mercedes előrelépett minden tekintetben, a legutóbbi versenyhétvégén Monacóban az autó ismét rettenetesen pattogott az utcai pályán. Lewis Hamilton kissé ki is akadt, de nem a pályára, hanem a versenygépe miatt:

„Imádkozom, hogy ne legyen még egyszer ilyen az autó. Most volt a legrosszabb a rengeteg útegyenetlenség miatt. A fogaim, az állkapcsom folyamatosan ugrált. Elegem van már ebből.”

A hétszeres világbajnok egyébként csak a 8. lett a monacói káoszfutamon.

Jövő hétvégén Bakuba látogat az F1 mezőnye, az Azeri Nagydíjat pedig szintén egy utcai pályán rendezik, vagyis ha a Mercedes nem tud előrukkolni valamivel, akkor Hamilton vélhetően megint bosszankodhat a pattogás miatt.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Belső vizsgálat indult a Ferrarinál a monacói fiaskó miatt

A Ferrari csapatfőnöke elismeri, hogy hibáztak a Monacói Nagydíjon, meg is nézik, hol csúszott el a dolog.

Úgy tűnik, Lewis Hamilton lázadása célt ért, meghátrált az FIA

További három futamra kaptak haladékot a pilóták.

Szakíthat az F1 és az FIA, megszűnhet az F1

Nem túlzás azt állítani, hogy megszokhatatlan lenne, ha az autósport királykategóriáját nem Forma–1 néven látnánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve