A Ferrari csapatfőnöke elismeri, hogy hibáztak a Monacói Nagydíjon, meg is nézik, hol csúszott el a dolog.

A Monacó Nagydíj pályája a versenynaptár egyik legszűkebb helyszíne, vagyis a monte-carlói futam jellemzően nem hoz sok előzést, a szakemberek pedig úgy tartják, hogy aki megszerzi a pole pozíciót, az 90%-ban szinte már futamgyőztesnek is mondhatja magát. Ezért is volt nagyon kecsegtető helyzetben a Ferrari és Charles Leclerc a kvalifikáció után, ugyanis a maranellóiak kisajátították maguknak az első sort Leclerc pole-jával és Sainz második helyével.

A vasárnapi (káosz)futamon nem is a két pilótán múltak a dolgok, hanem a Ferrari stratégiáján, pontosabban stratégiai baklövésein, amiknek köszönhetően a monacói pilóta az első helyről indulva csak a negyedikként ért célba, legalább a spanyol csapattársa megtudta tartani a második helyét – eközben francia Le Figaro szavaival élve „Sergio Pérez és a Red Bull tökéletes puccsot hajtott végre, (...) de a Red Bull stratégiája tökéletesen működött”:

Káoszfutamon nyerte meg a Monacói Nagydíjat Pérez

Volt itt minden, késve kezdés, kettétört autó és nem lefutott körök.

A brit The Guardian annyit írt az olasz istálló vasárnapi működéséről, hogy „a Ferrari annyira alkalmatlannak bizonyult, hogy a bajnoki címre esélyes Charles Leclerc csalódásában a rádióban sikoltozott” – ez így is történt:

Mattia Binotto Ferrari-csapatfőnök a futamot követően jelezte, kivizsgálják az esetet, vagyis lényegében belső vizsgálatba kezdenek, hogy mi vezethetett a stratégiai fiaskóhoz:

„Egyértelműen hibásan ítéltük meg a helyzetet és hibás döntéseket hoztunk. (...) A kérdés az, mi volt az a folyamat, amely elvezetett idáig? Házon belül megvizsgáljuk, hogy mi történt, még egy kis időbe telik, hogy világos magyarázatot kapjunk.”

(Forrás: motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Úgy tűnik, Lewis Hamilton lázadása célt ért, meghátrált az FIA

További három futamra kaptak haladékot a pilóták.

Szakíthat az F1 és az FIA, megszűnhet az F1

Nem túlzás azt állítani, hogy megszokhatatlan lenne, ha az autósport királykategóriáját nem Forma–1 néven látnánk.

Nem is akárkire cserélheti le Vettelt csapata

Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában