Volt itt minden, késve kezdés, kettétört autó és nem lefutott körök.

Charles Leclerc magabiztos előnnyel húzta be a pole pozíciót csapattársa, Carlos Sainz Jr. előtt a Monacói Nagydíj időmérőjén – amit egyébként senki sem fejezhetett be –, vagyis a Ferrari elvitte az első sort, ami azt is jelentette, hogy Red Bullnak csak a második sor maradt sorrendben Sergio Pérezzel és Max Verstappennel.

Kifejezetten rossz időjárási viszonyok várták a Forma–1 mezőnyét a Monacói Nagydíjon, ami a szakadó eső miatt csak egy óra csúszással rajtolhatott el, a biztonsági autó mögül. A versenyzők óvatosan kezdtek, a 11. körre azonban nagyjából felszáradt az ideális ív, amivel az járt igazán jól, aki intereken autózott – ilyen volt például Pierre Gasly, aki ennek köszönhetően még az éllovas Charles Leclerc-nél is gyorsabb volt. Az élbolyból Sergio Pérez kapcsolt elsőnek – ő is interre váltott –, kiállása utáni körben (ötödik helyre jött vissza) pedig hét másodpercet(!) adott Leclerc-nek. A Ferrari és a Red Bull kettős kerékcseréje után a mexikói át is vette a vezetést – ekkor, vagyis a 22. körre Pérez, Sainz, Verstappen, Leclerc volt az első négy sorrendje.

A 27. körben Mick Schumacher szállította az újabb izgalmakat, úgy a falnak csapódott, hogy az autója szó szerint kettétört, de szerencsére a fiatal németnek semmi baja nem lett.

A baleset miatt előbb virtuális, majd valódi biztonsági autós szakasz következett, a 30. körben pedig piros zászlóval megszakították a versenyt, ugyanis az autómentés, a pálya takarítása és javítása több időt vett igénybe – ezért:

A kis Schuminak ez volt a második ennyire komoly autótörése az idényben – a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén volt a másik, az egészen brutális volt, mind a baleset, mind pedig a keletkezett kár tekintetében, de Mick azt is szerencsésen megúszta.

Kis idő elteltével a mezőny újra elrajtolhatott, de a csúszás, illetve a piros zászlós megszakítás miatt erősen kétségessé vált, hogy belefér az eredetileg 77 körös verseny a 3 órás időlimitbe – akkor ugye 30 körnél jártak a pilóták –, annyira, hogy ezek után a tévéközvetítésben már nem is a megtett körök számát mutatták, hanem a hátralévő időt.

Az utolsó tíz percre az éllovas Pérez nyakára megérkezett Sainz, akire Verstappen zárkózott fel, akit pedig Leclerc ért utol, de végül – a szűk pálya karakterisztikájából adódóan is – a sorrend már nem változott, vagyis

Pérez a harmadik helyről rajtolva megnyerte – a 64 körre csökkent – (káosz)futamot, Sainz és a Verstappen előtt.

Ezzel Pérez kárpótolta csapatát a szombati időmérős autótöréséért, ő pedig visszakapott valamit abból, hogy a Spanyol Nagydíjon átengedte a futamgyőzelmet Verstappennek.

A Red Bull és Verstappen is tovább tudta növelni előnyét a világbajnoki pontversenyben a Ferrarival, illetve Leclerc-rel szemben, miközben Pérez is feljött hat pontra a monacói mögé.

Így néz ki a Monacói Nagydíj teljes végeredménye:

A világbajnokság június 12-én az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Úgy tűnik, Lewis Hamilton lázadása célt ért, meghátrált az FIA

További három futamra kaptak haladékot a pilóták.

Szakíthat az F1 és az FIA, megszűnhet az F1

Nem túlzás azt állítani, hogy megszokhatatlan lenne, ha az autósport királykategóriáját nem Forma–1 néven látnánk.

Nem is akárkire cserélheti le Vettelt csapata

Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés