De nem ezen múlott a mexikói győzelme.

Bár sokáig a Ferrarinak, pontosabban Charles Leclerc-nek állt a zászló a Spanyol Nagydíjon, a monacói váratlan kiesése összehozta a Red Bull kettős győzelmét. Max Verstappen ráadásul úgy nyerte meg a futamot, hogy volt egy kicsúszása (még a futam elején), plusz a hátsó szárnya nem működött (nem tudta kinyitni a DRS-zónákban). A holland klasszisához nyilvánvalóan nem férhet kétség, azonban barcelonai sikeréhez nagyon kellett csapattársa, Sergio Pérez is, akinek nagyjából 20 körrel a futam vége előtt csapatutasításra le kellett mondania az első helyről. A mexikói persze már akkor rádióüzenetben jelezte, hogy természetesen eleget tesz a kérésnek/parancsnak, de nagyon igazságtalannak tartja a döntést, hogy csata nélkül adja engedje el az első helyet. A futam leintését követően Pérez erről azt mondta, hogy

„Örülök a csapat sikerének, de beszélnünk kell erről. (...) Mindenesetre ez egy jó csapateredmény.”

A hajrában Verstappen versenytempója – taktikája miatt – határozottan jobb volt a csapattársáénál, a Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner is ezzel magyarázta a csapatutasítás miértjét: „Max előnyben volt a csapaton belül az abroncsokat illetően, és nem akartunk kockázatot vállalni az olykor nem működő DRS-e miatt, szóval mindenképp ez volt a helyes döntés.”

Egyébként Péreznek a futam egy korai szakaszában is el kellett engednie Verstappent, amikor a holland a kicsúszása után felzárkózásba kezdett. A Hugh Bird versenymérnökével folytatott rádióüzenete szerint akkor még azt ígéretet kapta csapatától, hogy visszakapja majd ezt a gesztust:

„Oké Checo, hagyd, hogy Max megpróbálja. (…) Visszafizetjük ezt később”

– ez azonban nem történt meg. A mexikói azonban mindezek ellenére azt mondja, hogy jól érzi magát a csapatnál. Ez persze érthető is, hiszen Pérez a harmadik a világbajnoki pontversenyben a pilóták között Verstappen és Leclerc mögött – az éllovas csapattársától 25 pontra van –, miközben a Red Bull is átvette a vezetést a konstruktőrök között.

(Forrás: planetf1.com, racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piszok nagy botrány van készülőben Lewis Hamilton miatt az F1-ben

Ha nem is új, de egy mostantól szigorúbban vett szabály miatt kerülhet bajba Lewis Hamilton.

Visszatér az orosz–ukrán háború miatt menesztett orosz F1-es pilóta

Annyit elárulunk, hogy nem a Haashoz, sőt, nem is a Forma–1-be.

És ezt olvastad már?
Ezt az M3-as BMW-t se rúgták még el keresztbe