50 éves története során az AMG műhelyéből kikerült már egy pár legendás típus, és most egy újabb szuperautóval folytatják a sort. Lewis Hamilton is szerepel abban az előzetesben, ami az F1-es technikát ígérő újdonságot villantja fel.

Most már biztos, hogy két hét múlva a frankfurti autószalonon leplezi le a legújabb szuperautóját a Mercedes-AMG. A Project One néven emlegetett prototípus a Formula–1-es autók technikáját ígéri, a hibrid hajtásláncról annyit már elárultak, hogy 1000 lóerős lesz, és 350 km/órával repítheti a szuperautót. Az előzetesét pedig Lewis Hamilton vezeti fel.

A Mercedes F1-es pilótája egy olyan garázson sétál át, ahol az AMG eddigi legextrémebb autói állnak, közte a 300 SEL 6.8, amivel minden elkezdődött, és a 300 E 6.0, ami már 1988-ban elérte a 300 km/órát. De ott van két újkori csoda, az SLS AMG neonszínű elektromos változata, és a márka legújabb büszkesége, a Nürburgringen nevelkedett AMG GT R.

A lényeg azonban egy másik csarnokban van, amit alighanem csak később ismerhetünk meg. A Mercedes-AMG addig is közölt egy sejtelmes képet, ami alapján a Project One leginkább a CLK GTR utódja lehet, ami szintén utcai versenyautóként vált legendává.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve