Lewis Hamilton azt már tudja, mit nem fog csinálni visszavonulása után.

Hamilton 13. idényét kezdi meg 2019-ben, vagyis öt világbajnoki cím mellett, óriási tapasztalattal rendelkezik. A brit viszont úgy van vele, habár könnyedén tudna szerepet vállalni az F1-ben visszavonulása után – mint ahogy azt sokan tették és teszik a sportágban –, ő abból inkább nem kér:

„Az F1-en kívüli életemben próbálom kitalálni, hogy mi mást akarok még csinálni, mibe vághatnék bele. Természetesen szuper könnyű lenne, hogy a versenyzés után is ott legyek minden futamon, mondjuk mint Toto segédje. Évek óta ezt csinálom, tudom olyan jól, mint bárki más, de jobban érdekel az, hogy valami mást tanuljak meg.”

A brit szerződése 2020 végéig szól a Mercedesnél, jó kérdés, hogy mi lesz vele utána, már csak azért is, mert 2021-től jelentősen megváltoznak a szabályok az F1-ben, a brit szerint ezzel pedig a sportág dinamikája is átalakul, ami nem biztos, hogy olyan vonzó lesz számára:

„Nem tudom, még meddig fogom csinálni. Jelenleg jól hangzik a két év.”

Eközben meg...

Räikkönen már józan, gyorsan kommentálta is az FIA-gálás bekarmolását

Kimi tisztázta a dolgokat, és most sem hazudtolta meg önmagát.

(Fotó: mercedesamgf1.com)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés