Lewis Hamilton mostanában eléggé kivan, előbb a 2018-as változásokat kritizálta, most meg a jelenlegi Forma–1-es autókat, utóbbit egy legendás tervező is betalálta.

Hamilton óriásit ment a Brazil Nagydíjon, a bokszutcából rajtolva végül a negyedik helyen végzett, vagyis 16 helyett jött előre. A brit szerint legtöbbször az állítható hátsó szárny (DRS) segített neki, ami nemcsak azért komoly probléma, mert a sportág látványossága rovására megy, hanem azért is, mert a DRS jelentette előny révén a pilóta sem tudja megmutatni képességinek tárházát:

„Ez megmutatja, hogy nyilvánvaló gyengeség és gond van az autók tervezésével.”

„Az előzések annyiból álltak Interlagosban, hogy közel kerüljek az előttem haldóhoz, és bevessem a DRS-t. Ez nem olyan, mint a gokartokkal, ahol tényleg közel kell kerülni, és utána megcsinálni a manővert.”

Vannak még kritikusai a jelen F1-es gépeinek, bár Gordon Murray szerint – ő volt a Brabham főtervezője az 1969–1986 között, valamint a társtervezője a rekordokat döntő 1988-as McLarennek – ez inkább esztétikai probléma:

(Fotó: Eurosport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve