A hatszoros világbajnoknak nem tetszik, hogy lekicsinylik a sikereit.

Lewis Hamiton az Eifel Nagydíjon aratott sikerével beállította Michael Schumacher megdönthetetlennek tűnő 91 futamgyőzelmes rekordját. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy a szezonból hátralévő részében még túl is szárnyalja a német legendát, sőt, az is nagyon valószínű, hogy a brit az idény végén világbajnoki címek számában is utoléri Schumachert.

Nem hittük, hogy egyszer megtörténhet, de Hamilton utolérte Schumachert

Michael Schumacher fia, Mick személyesen gratulált, akitől a brit megkaptak a legenda egyik sisakját is. Libabőrös pillanat volt.

Hamilton teljesítménye vitathatatlan, azonban sikereit mintha egészen másképp mérnék, mint Schumacherét. A brit esetében inkább csak a Mercedes dominanciájának és a futamszámok növekedésének tudják be az eredményit, és gyakran vádolják meg azzal, hogy a német legendával ellentétben, ő nem ad hozzá eleget a csapat sikereihez. A hatszoros világbajnoknak persze megvan erről a határozott véleménye:

„Évekkel ezelőtt mindenki azt hajtogatta, hogy Michael talpra állított a Ferrarit, azonban a valóság az, hogy a siker nem egy személytől függ. Én és Michael sem állította talpra a Mercedest, illetve a Ferrarit. Imádom Michaelt, igazi legenda, de akkor sem csak az ő érdeme volt.”

Hamilton szerint a háttér összeállítja és megalkotja a tökéletes autót, a versenyzők pedig behozzák az emberi tényezőt, mindez pedig minden csapatnál adott.

Eközben...

Már Hamilton legnagyobb kihívója is bedobta a törölközőt

Hat futammal a vége előtt és 69 pontos hátrányban.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés