Lewis Hamilton olyat nyilatkozott, amitől Nico Rosberg és Valtteri Bottas is egészen biztosan csuklott, de nem biztos, hogy örömükben, vagyis ezt szinte 100%.

Lewis Hamilton 2017-es szezonja már a tizenegyedik Forma–1-es pályafutása során. A brit ennyi idő alatt több nagyszerű csapattárs mellett versenyezett és jutott el négy (sőt, majdnem öt és hat) világbajnoki címig.

Hamilton csapattársai az F1-ben

Fernando Alonso (McLaren-Mercedes, 2007)
Heikki Kovalainen  (McLaren-Mercedes, 2008–2009),
Jenson Button (McLaren-Mercedes, 2010–2012),
Nico Rosberg (Mercedes, 2013–2016)
Valtteri Bottas (Mercedes, 2016–...)

A brit saját (szerény) elmondása szerint egyik csapattársától sem tanult semmit, na jó, egy valakitől azért igen, de tőle is csak azért, mert az volt az első éve az F1-ben.

„Rosbergtől semmit nem tanultam, talán Fernando volt az egyetlen, akitől tanultam valamit. Az volt az első évem az F1-ben, de azután már képes voltam magam is tapasztalatot szerezni, nem éreztem, hogy bármit is át kellene vennem egy másik versenyzőtől. (...) Szóval érezhettem már, hogy a legjobb ellen szállok harcba, és most éppen Bottas sem bizonyul rossz csapattársnak.”

Milyen kedves.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés