Pedig csak Lewis Hamiltont helyettesítette.

George Russell fantasztikus teljesítmény nyújtott Lewis Hamilton helyetteseként a Szahíri Nagydíjon, bár a második helyről indulva csak a kilencedik helyen ért  célba, nem rajta múlt (hogy kétszer is elvesztette a versenyt).

A korábbi F1-es versenyző, jelenleg a Sky Sports szakkommentátorként tevékenykedő Martin Brundle a második bahreini futamon nemcsak tanúbizonyságot adott, hogy valóban ő az F1 egyik legnagyobb tehetsége, de több kérdést is megválaszolt:

„Russell drámai módon növelte saját értékét és lehetőségeit, közben megnehezítette Hamilton dolgát, és lehúzta Bottast.”

Brundle ezzel arra gondolhatott, hogy a csapat most vélhetően jobban el fog gondolkodni azon, hogy mennyire érdemes engedni Hamilton (anyagi) követeléseinek, illetve hogy tényleg Bottas-e a legmegfelelőbb ember Hamilton csapattársának – vagyis az, hogy a Mercedes nem a csapat tartalékpilótáját, Stoffel Vandoorne-t ültette be az autóba, (remek) taktikai húzásnak bizonyult.

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés